
Történelmi választás: a kisebb településeken magasabb a részvétel, mint a nagyvárosokban

Az Országgyűlés keddi ülésén elfogadta a kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által kötött megállapodás vállalásait is tartalmazó, a vállalkozások adóterheit csökkentő intézkedésekről szóló javaslatot. A képviselők 167 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el a javaslatot.
Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára a javaslat kedd délelőtti általános vitájában elhangzott expozéjában ismertette: a 11 pontos javaslat az egyéni vállalkozókat, a mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatokat egyaránt érintő adó és adóadminisztrációcsökkentési intézkedéseket tartalmaz;

A javaslat értelmében:
Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Történelmi választás: a kisebb településeken magasabb a részvétel, mint a nagyvárosokban

Orbán Viktor: Győzzünk újra! - videóval

Ukrán katonák szerveznének puccsot a Kossuth térre, ha győz a Fidesz

Most már hivatalos: ekkor érkeznek az első választási eredmények

Számos, súlyos visszaélések gyanúját felvető bejelentés érkezett a Fidesz Demokrácia Központjához

Rengeteg a külhoni szavazat, és ez a Fidesznek kedvez

Orbán Viktor: Magyarország békéje és biztonsága ma egy szavazaton is múlhat!

Fontos üzenettel készültek a választás napjára a TV2 Hírigazgatóságának műsorvezetői

Újabb gyanú a tiszás csalásra: azonnal leállították a szavazást Nyírbogáton

Deák Dániel: Hann Endre megint kiakad: ismét itt vannak a Medián valódi számai

Donald Trump kutatója szerint a Fidesznek kedvez a rekordmagas részvétel

Rekord jöhet a határon túli szavazatoknál - már közel 300 ezer levélszavazat érkezett