
Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Meglepő dolgot kell írnom, de Orbán Viktor köszönetet mondhat Magyar Péternek
– kezdte közösségi oldalán közzétett bejegyzését Deák Dániel. Szerinte ugyanis elsőre lehet, hogy a Fidesz számára rossz hírnek tűnt, hogy a Tisza vezetője mindenhova követi a miniszterelnököt, így szombatonként ugyanott tart rendezvényt, ahol Orbán Viktor is. Azonban a győri és a nyíregyházi rendezvények után kijelenthető: ezzel valójában a Fideszt és Orbán Viktort erősíti – magyarázta a politológus, akinek posztját a Magyar Nemzet szemlézte.
Hozzátette: azzal ugyanis, hogy pár óra különbséggel mindketten beszédet tartanak, a választók összehasonlítják a két politikus intellektuális képességeit, stílusát és karakterét. Ebből pedig nem Magyar Péter jön ki jobban.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője úgy látja, a Tisza Párt elnöke továbbra is agresszív módon ordibál és gyalázkodik a színpadon, semmilyen összefüggő gondolatot nem fogalmaz meg, nagyjából azon a szinten van, mint egy baloldali kommentelő, aki csak a szalagcímeket felolvassa egymás után. Orbán Viktor ehhez képest egy higgadt, nagypolitikai vízióval rendelkező államférfiként jelent meg Győrben és Nyíregyházán is, aki képes értelmezni a komplex politikai, nemzetközi és belpolitikai folyamatokat. Érezhetően nem azt nézi, hogy hol van a labda, hanem hogy hova fog menni; magyarul, előre gondolkodik.
Győrben és Nyíregyházán is kijött tehát a kvalitásbeli különbség kettejük között, ami a Fidesz számára előnyös. Így nem meglepő, hogy már a baloldali Medián is Fidesz-erősödést mér, a Nézőpont Intézet friss kutatása szerint pedig négyszázezerrel nőtt a Fidesz szavazótábora az utóbbi időszakban – tette hozzá Deák Dániel.
Nyitókép: MTI/ Balázs Attila

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter

Kapitány István: Magyarország nem válik le az orosz energiáról, és marad a rezsicsökkentés

A parlament megszavazta, Magyar Péter a miniszterelnök

Forsthoffer Ágnes: új korszakot kezdünk a magyar parlamentáris demokrácia történetében