
Gulyás Gergely: a kormány nemzeti petíciót indít

A magyar miniszterelnök és vendéglátója, az amerikai elnök az első, közvetlen megbeszélést követően azonnal a sajtó rendelkezésére állt. Az amerikai-magyar csúcstalálkozó első tájékoztatóján Donald Trump újra kijelentette, hogy Orbán Viktort kiváló vezetőnek, politikusnak tartja, míg a magyar kormányfő elárulta, egyelőre nem kérte az amerikai elnök segítségét az Európai Unió vezetőivel folytatott küzdelméhez.

A Tények is abban a kitüntetésben részesült, hogy elkísérhette Orbán Viktort és küldöttségét Washingtonba, hogy első kézből tájékoztassa az embereket a csúcstalálkozó legfontosabb eseményeiről. Zavaros Eszter már a repülőgépen szóra bírta Orbán Viktort, Nagy Mártont, Szijjártó Pétert és Orbán Balázst. A miniszterelnök a Tények munkatársának elmondta, Trump már a sokadik elnök, akivel tárgyal:
A sort kiegészíti, hogy Orbán Viktor még ellenzéki politikusként a kommunizmus összeomlása előtt, 1989-ben találkozhatott idősebb Bushsal, igaz, vele Budapesten.
Orbán Viktor azzal folytatta, hogyha az európai vezetők − szinte kivétel nélkül − örömüket lelik abban, hogy a választást 2020-ban elvesztett Trump elnököt négy éven keresztül gyalázzák, kritizálják, méltatlanul viselkedjenek vele, majd a volt elnök visszatér, akkor annak vannak következményei.
A közvetlen, zárt ajtók mögötti tárgyalásokat megelőző sajtótájékoztatón aztán Donald Trump is válaszolt Zavaros Eszter kérdésére, aki arra volt kíváncsi, milyen embernek és politikusnak tartja Orbán Viktor.
„Tény, hogy nagyszerű vezető és mindenhol tisztelik. Néhány vezető nem feltétlenül kedveli őt, de tudja, ezek a vezetők bebizonyították, hogy tévedtek. Ha megnézzük az álláspontját a bevándorlással és más dolgokkal kapcsolatban, érti? Ha megnézzük Európát, óriási hibákat követtek el a bevándorlás terén. Ez tényleg nagyon fáj nekik. Ő nem követett el hibát a bevándorlással kapcsolatban. Szóval mindenki tiszteli, néhányan kedvelik is. És én elmondhatom, hogy duplán kedvelem és tisztelem őt, és ahogy vezeti Magyarországot, azt megfelelően teszi és ezért lesz újra sikeres a közelgő választásokon" – mondta el a TV2 kérdésére az amerikai elnök.

Gulyás Gergely: a kormány nemzeti petíciót indít

Hiába minden, Brüsszel parancsára a megszorításokat bizony végrehajtaná a Tisza

Magyar Péter titkolja, de a szakértői folyamatosan lebuktatják a Tisza megszorítási terveit - videókkal

Czepek Gábor: a kormány február elején 100 milliárd forintos lakossági energiatárolói programot indít

Kéri László beismerte, hogy a Tisza megtenné, amit Brüsszel kér - videó

Brüsszel Magyarország ellen szorít: Weber a Tiszán keresztül akarja elfoglalni Budapestet

Rohamosan csökken a Tisza Párt népszerűsége

Takács Péter: már nem csak mi magyarok mondjuk azt, hogy állj, és ne tovább Ukrajna kapcsán

Az egy százalékos DK nekiment a Mediánnak, csalással vádolva a kutatócéget

Menczer: Brüsszel diktálta és a balos “szakértők” írták a Tisza megszorító csomagját

Állandósult a kormánypártok stabil előnye a Tisza Párttal szemben

Kocsis Máté: Kitört a baloldali belháború a Tisza Párt és a DK holdudvara között