
Bóka János: Brüsszel meg akarja kerülni az uniós döntéshozatal rendjét és újabb szankciókkal egyenértékű intézkedéseket akar áterőltetni

December 10-én és 11-én az európai uniós ügyekért felelős miniszterek informális csúcstalálkozót tartanak a nyugat-ukrajnai Lviv városában. A találkozó célja, hogy Brüsszel a támogatásáról biztosítsák Kijevet, és megoldást találjanak az ország uniós csatlakozásának előmozdítására, amelyet jelenleg Magyarország vétója késleltet – írta a Politico. A tagországoknak hétfőn küldték ki a meghívót az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét betöltő Dánia, valamint Ukrajna miniszterelnök-helyettese, Taras Kachka nevében. A levélben azt írják: „A találkozó fő témája Ukrajna EU-csatlakozásának előrehaladása lesz”, és hozzáteszik, az összejövetel „lehetőséget biztosít az eddig elért eredmények áttekintésére, a következő lépésekről való gondolatok megosztására, valamint Ukrajna reform- és integrációs törekvéseire irányuló politikai támogatásunk megerősítésére.”

Ukrajna még 2022-ben kapta meg a tagjelölti státuszt, és azóta széleskörű gazdasági, igazságügyi és korrupcióellenes reformokat hajtott végre. Orbán Viktor miniszterelnök azonban korábbi ígéretéhez híven blokkolja Kijev uniós csatlakozását, amelyhez az összes tagállam egyhangú jóváhagyása szükséges, ezért késik a tárgyalási fejezetek hivatalos megnyitása.
Brüsszelnek nem sikerült elegendő támogatót szereznie ahhoz a javaslathoz, hogy módosítsák a jelenlegi szabályokat, és egyszerű többséggel is el lehessen indítani a folyamatot, most új tervet dolgoztak ki a magyar vétó kikerülésére. A lap beszámolójából kiderül, hogy
Ez a megközelítés lehetővé tenné a Mandiner szerint, hogy Kijev gyorsan cselekedhessen, ha a holtpont feloldódik.
Amikor Magyarországnak már nem lesz vétójoga, késlekedés nélkül léphetünk
– nyilatkozta a lapnak egy tisztviselő, aki ez alapján készpénznek veszi, hogy a TISZA kormányra kerülése után a magyar kormány már nem vétózná Ukrajna uniós csatlakozását.
Nyitókép: Magyar Péter Facebook oldala

Bóka János: Brüsszel meg akarja kerülni az uniós döntéshozatal rendjét és újabb szankciókkal egyenértékű intézkedéseket akar áterőltetni

Súlyos bűncselekmények sorozatát követte el az a fiú, aki Dobrev Klára videójában állítólagos áldozatként szólalt meg

A CEU elhallgattatja a kritikus hangokat

Kovács Zoltán felháborodva reagált Brüsszel újabb támadására

NGM: ismét bebizonyosodott, hogy Brüsszel a multik oldalán áll

Így lehetnek sikeresek az élelmiszeripari pályázatok

Menczer Tamás szerint belerokkannának a magyar vállalkozások a Tisza megszorítócsomagjába

Hidvéghi Balázs fontos hírt közölt a nemzeti konzultációról

A Bokros-csomag névadója támogatja a Tisza megszorítócsomagját

Letette a garast Bokros, védte a Tisza megszorítócsomagját

A Fidesz videófelvétele bizonyítja, hogy az ellenzéknek nincs igaza: a migráció valóban komoly veszély

Orbán Balázs: Az illegális migrációt legalizálással nem lehet megállítani


