
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Bár Magyar Péter azt hajtogatta korábban, hogy nem lesznek óbaloldali jelöltjei, Baranya vármegyében az MSZP bevette a Tiszát − írja a Mandiner.

Pécsett (Baranya 1. választókerület) a város szocialista kötődésű alpolgármesterének, a hűtlen kezeléssel gyanúsított Ruzsa Csabának a húga, Ruzsa Diána lehet a befutó jelölt. Ugyanebben a körzetben az a
Járosi Péter is elindul, aki Kincstári Vagyoni Igazgatóság gazdasági igazgatója volt Gyurcsány Ferenc kormányzása idején.
A Mohács-központú választókerületben Rózsahegyi Áron, Puch Laszló egykori szocialista pártpénztárnok vejének, Csorbai Ferencnek a nevével fémjelzett VAN Közéleti Egyesület önkormányzati képviselője lehet a favorit. Csorbai korábban az MSZP színeiben volt Mohács polgármestere, de a 2020-as időközi választáson a fideszes Pávkovics Gábor legyőzte őt.
2024-ben már az MSZP helyett a VAN névre hallgató álcivil szervezettel indult el,
de megint alulmaradt, viszont a baloldali jelölő szervezet színeiben bejutott a közgyűlésbe Rózsahegyi Áron, aki most Magyar Péter egyik esélyes jelölt-jelöltje a mohácsi választókörzetben.
Fotó: Magyar Péter Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár