
Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

Hónapok óta küzdünk azért, hogy az árakat lenn tartsuk és továbbra is kiállunk amellett, hogy kíméljük a családok pénztárcáját
– hangsúlyozta Zsigó Róbert a közösségi oldalán látható videóban. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára szerint, hogy ha kivezetné a kormány az árréscsökkentést, sok termék ára szinte azonnal emelkedne: átlagosan mintegy 25 százalékkal lennének drágábbak azok az alapvető élelmiszerek és több mint 30 százalékkal azok a drogériai termékek, melyekre érvényes az árréscsökkentés – számolt be minderről az MTI.

Zsigó Róbert közölte, a kormány azt várja a kereskedőktől, hogy tartsák be az árréscsökkentést, a beszállítóktól pedig, hogy tartózkodjanak az árak emelésétől, ezért szigorúan és folyamatosan ellenőrzik a korlátozás betartását a családok támogatása érdekében.
Megjegyezte, hogy az online árfigyelőben kilenc üzletlánc több mint 25 ezer termékét lehet összehasonlítani, hogy mit és hol lehet a legolcsóbban beszerezni.
Március ugyan régen volt, de azt mondani, hogy az árréscsökkentés legnagyobb vesztese a lakosság, az mégiscsak túlzás
– fogalmazott az államtitkár.
Úgy folytatta, több olyan termék is van, ami most jóval kevesebbe kerül, mint március elején volt.
Tehát még egy-egy kisebb bevásárlásnál is több ezer forintot spórolhatnak
– emelte ki Zsigó Róbert.
A nyitókép illusztráció (MTI)

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök