
Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

A botrányok lerántották a leplet a Magyar Péter mögött álló, korábban Márki-Zay Pétert is támogató baloldali erőközpontok szerepéről is: a külföldről finanszírozott médiumok, valamint a manipulációs kerekasztal tagjai igyekeznek elhallgatni és centristaként bemutatni a Tisza Pártot a sorozatos hibák ellenére is. A választási véghajrá előtti hatodik hónapot a Fidesz-KDNP tudta tematizálni, többek között a Tisza Párt újabb elszólásokkal jelentkező politikusainak és szakértőinek hathatós közreműködésével. Magyar Péterék ukrán háttérrel fejlesztett applikációjának botránya nem csak a Tisza népszerűségét vetette vissza, hanem az októberi mobilizációs verseny közepén jelentett egy erős találatot, ugyanis a nyilvánosságra került híreket követően több mint 30 ezer ember hagyott fel az alkalmazás használatával. A nemzeti ünnephez kapcsolódó tömegrendezvények versenyét a stabilan kormányzó, békeorientált külpolitikát képviselő és szervezetten működő nemzeti oldal nyerte meg, amely kétszer annyi embert volt képes az utcára vinni, mint riválisa. Orbán Viktor politikai teljesítménye, találkozója XIV. Leó pápával és az olasz konzervatív politikai vezetőkkel, valamint az októberben bejelentett amerikai elnöki látogatás egyértelműen a Fidesz-KDNP javára billentette a mérleg nyelvét ezúttal is.

Kevesebb, mint 160 nap van hátra a jövő évi parlamenti választások első lehetséges időpontjáig, azonban az ellenzéki politikai szereplők már a kampányhajrára jellemző intenzivitással végzik a politikai munkát. Elemzésünkben az őszi politikai szezon második hónapjának eseményeit vizsgáljuk, azt, hogy miként alakult a belpolitikai erőtér a mögöttünk hagyott időszakban. A korábbi, nyári és szeptemberi elemzésekhez hasonlóan arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a politikai küzdőtér szereplői hogyan teljesítettek októberben, és milyen pozícióból várhatják az országgyűlési választásig hátralévő fél évet. A Tisza Párt politikusainak és szakértőinek őszinteségi rohamai október hónapban is tovább erodálták Magyar Péter formációjának népszerűségi mutatóit, míg a Fidesz-KDNP a rendkívül nehéz nemzetközi környezetben is a nemzeti érdeket előtérbe helyező, stabil kormányzati teljesítményt mutatott fel, a háború szülte gazdasági körülmények ellensúlyozása mellett szembetűnő választói mozgósításba kezdett és fokozatosan fordul rá a közvetlen választási felkészülésre.

Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

Czepek Gábor: a rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

Dömötör Csaba: a Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be

Volt lengyel igazságügyminiszter: Magyar Péter a globalisták jelöltje, semmi jót nem hozna Magyarországnak a győzelme

Szijjártó Péter megmondta, kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

A Tiszából kiugrott szakértő: adóemelésekre és megszorításokra készül a Tisza, de ezt a választásokig el akarják titkolni

A tiszások az adóemelések, megszorítások miatt bujkálnak, az ellenzéki lap is meglepődött

Nacsa Lőrinc: a baloldalnak semmi nem elég

Magyar Péter egyik főembere Afrikából hozna Magyarországra migránsokat

Brüsszel útja rezsiválságba vezet, a magyar út a nyugodt és fizethető világba

Kész a terv az európai csapatok bevetésére Ukrajnában, katonai bázisokat is építenének

Menekülésbe fordult a kampányolás: a Tisza jelöltje elrohant a kényes kérdések elől - videó