
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Orbán Viktor a Karmelitában tartott szombati sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, azon mindig lehet gondolkodni, hogy csináljanak jobb törvényeket, mint amik vannak, de ezeket visszafelé nem lehet alkalmazni.
Bizonyos magatartásnak vannak jogkövetkezményei, ezt a kormányfő nem nevezné megtorlásnak. A miniszterelnök azt mondta, nem álhíreket terjesztettek, hanem azt mondták, hogy van egy kormány, amely közfelelősséget visel.
A kormány tagjai közül pedig kettőt is megtámadtak, a mi keresztény civilizációnkban a lehető legsúlyosabb vérváddal.
Ha ez igaz lenne, a kormányt el kéne takarítani a felszínről. Egy ilyen vád ugyanis rendkívül súlyos. Ez a kormányfő tájékoztatása szerint bűncselekmény, ennek jogkövetkezményei vannak, és lesznek is.
Nyitókép: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár