
Orbán Viktor: az amerikai megállapodásaink minden magyar ember javát szolgálják
Politikussal szemben nem merült fel bűncselekmény gyanúja a Szőlő utcai ügyben – írja az Index, miután megkeresésére választ kapott Kovács Katalintól, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjétől, aki közölte, a nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen alakult nyomozó csoport soron kívüli eljárásban végzi.
Nem derült ki, ki az a "Zsolt bácsi"
Eddig már több tanút is meghallgattak, de egyikük sem tudott egyértelmű választ adni, hogy ki az állítólagos „Zsolt bácsi”, ahogy arra sem, ki mondta az állítólagos személyről, hogy az egy „nagyon magas rangú politikus”.
A lap emlékeztet, hogy több mint húszévnyi figyelmeztetés, tanúvallomás, névtelen bejelentés és szakmai aggály után idén májusban letartóztatták Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai javítóintézet egykori igazgatóját.
A gyanú szerint élettársával több nehéz sorsú, a gyanúsítással érintett időszakban már nagykorú fiatal helyzetét kihasználva, prostitúciós tevékenység folytatására, és az abból származó bevétel átadására bírta rá.
Két gyanúsított letartóztatásban van
Juhász őket papíron, névleg felvette az intézménybe, akik azonban ott ténylegesen nem dolgoztak. A férfit és a párját több ember sérelmére elkövetett minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével – a férfit ezenkívül többrendbeli közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével – is meggyanúsították.
Az ügynek eddig két gyanúsítottja van, akiknek a letartóztatását a nyomozási bíró november 29-ig hosszabbította meg.

(Kovács Katalin a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője tájékoztatott az ügyben - Fotó: Ügyészség)
Az Index felidézi, hogy az ügyben szeptember elején hangzottak el először politikai szereplőkre, kormánytagokra vonatkozó állítások:
Ők állítottak megdöbbentő dolgokat
* szeptember 8-án Kuslits Gábor, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat volt igazgatója egy interjújában névtelenül kormányzati politikusokat vádolt meg pedofíliával;
* szeptember 13-án Káncz Csaba geopolitikai szakértő Facebook-posztjában szóbeszédekre alapozva utalt a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott igazgatójának politikai kapcsolataira és tevékenységére;
* szeptember 19-én Juhász Péter blogger YouTube-videójában egy névtelenül nyilatkozó férfi azt állította, egy nagyon magas rangú politikus rendszeresen járt egy Ózd környéki gyermekotthonba, ahol szexuális kapcsolatot létesített 10-12 éves fiúkkal, őt Zsolti bácsinak nevezték.
Juhász Péter együttműködő volt
A nyomozó ügyészség igazságügyi informatikai szakértőt vont be a Juhász Péter blogger által nyilvánosságra hozott hangfelvétel eredetiségének és az információt közlő személy személyazonosságának vizsgálatára.
Juhász Péter az eljárás során együttműködött az ügyészséggel, megnevezte Látó Jánost, aki a hangfelvételen „Zsolt bácsiról” beszélt.
A nyomozó ügyészség tanúként hallgatta ki a rendszeresen videókat megosztó, így nyilvános szereplőnek minősülő Látó Jánost.
A tanú előbb Juhász Péter tanúvallomásának, majd önmagának is több ponton ellentmondó vallomást tett, ügyvédje jelenlétében úgy nyilatkozott, hogy sem az általa hivatkozott „két srác”, sem az általuk említett sértettek nem nevezték meg, ki az állítólagos „Zsolt bácsi”.
Látó János nem vállalta a poligráfos vizsgálatot
Arra sem tudott egyértelmű választ adni, honnan vette, ki mondta az állítólagos személyről, hogy az egy „nagyon magas rangú politikus”. Látó János elmondta azt is, a mai napig nem tudja, ki volt az a „két srác”, aki annak idején odament hozzá, összesen 3 percet beszélt velük.
Olyan adatot nem tudott közölni az ügyészséggel, amely alapján az illetőket be lehetne azonosítani.
Látó János tanú nem vállalta vallomásának műszeres, azaz poligráfos vizsgálatát.
Széles körű tanúkutatást és adatgyűjtést végeztek
A nyomozó ügyészség a sérelmezett bűncselekmények lehetséges elkövetési helyeként a sajtóban megjelölt település közeli gyermekvédelemi intézményekben és azok környékén széles körű tanúkutatást és adatgyűjtést végzett, azonban senki nem hallott korábban a Látó János által említett történetről.
A nyomozó ügyészség tanúként hallgatta ki a korábban sajtónyilatkozatot tett Kuslits Gábort is, aki azon túl, hogy „közszájon forgó” dologként tett említést az ügyről, nem tudott megnevezni egyetlen olyan konkrét személyt sem, akitől ő az ügyet hallotta, illetve aki az ügyet érdemben előbbre vivő információkkal szolgálhatna.
Egyetlen konkrét tény, vagy lehetséges tanú sem
Az ügyészség tanúként hallgatta ki azt a nem közszereplő személyt is, akire Káncz Csaba akként hivatkozott, hogy egy „befolyásos politikus családnak a tagjától” szerzett tudomást két politikusról, akiknek kislányokat, illetve kisfiúkat szállítottak.
A tanú vallomásában ezt cáfolta, arról számolt be, hogy az ügyről úgy hallott, mint ami „a városban közbeszéd tárgyát képezi”, egyetlen konkrét tényről, vagy lehetséges tanúról sem tudott beszámolni.
Fotók: Képernyőfotó/Ügyészség

Orbán Viktor: az amerikai megállapodásaink minden magyar ember javát szolgálják

Nagy bajban Magyar Péter, az adatszivárgás során több bűncselekmény is történhetett

Az uniós szabályok szerint is a Tisza felelős az adatszivárgási botrány miatt

Tisza-szakértő: A 14. havi nyugdíj elvételével csak májusban kellene előjönni

Még a baloldali EUobserver is elismeri: Orbán Viktor washingtoni látogatása hatalmas diplomáciai győzelem volt

Folyamatosan érkeznek vissza a nemzeti konzultációs ívek, gőzerővel gyűjtik a háborúellenes aláírásokat is

Le Monde: a szankciók alóli mentesség bebetonozza a már így is erős szövetséget Donald Trump és Orbán Viktor között

A CNN is kiemeli, hogy Trump erős vezetőnek nevezte Orbán Viktort

New York Times: A Trumppal való találkozóból nagyot profitál Orbán Viktor a választási kampányban

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Mit jelent egy pénzügyi védőpajzs?

Lázár: Donald Trump számos kérdésben tanácsot kért Orbán Viktortól