
Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása
Erőltetett menetben zajlik Németországban a hadsereg fejlesztését célzó reformtörvény tárgyalása, amely jövő január elsejétől lép életbe, és többek között a Bundeswehr létszámának jelentős növelését is tartalmazza - számol be Economx.
Kisorsolnák a bevonulókat
Ehhez egy új katonai szolgálati modellről kell dönteni, ami az önkéntességről szól, de már rögzíti azt is, hogyan érik el a kitűzött célszámokat, ha kevés lesz a jelentkező.
A kormány javaslata szerint egy, a szerencsejátékokhoz hasonló sorsolásos rendszerben jelölné ki az állam, kik azok a 2008 után született, német fiatalok, akiknek létszámhiány esetén – akaratuk ellenére – be kellene vonulni a seregbe, legalább fél évre.
Ezzel azonban nemcsak zajos politikai vitát, hanem a társadalomban példátlan pánikhangulatot idéztek elő: a civil szervezeteknél már égnek a vonalak, ahol kétségbeesett szülők kérnek segítséget az úgynevezett „lelkiismereti okból történő szolgálatmegtagadáshoz”.
Az államfőnek sem tetszik
A szellem már kiszabadult a palackból, úgy is, hogy a véletlenszerű, sorsjegyes ötlet – alkotmányos és politikai aggályok miatt – pár nap alatt csúfos bukást szenvedett.
Még Frank-Walter Steinmeier államfő is kritikusan fogadta a tervet, hogy lényegében a szerencsén, és nem a hazafiságon múlna a fiatalok sorsa – igaz, hogy az elnök a kötelező sorkatonaság visszaállítását támogatná – írja a Welt.
A diákok szervezetei viszont durva kritikával illették a kormányt, mondván, hogy a fejük felett döntenének, mert még csak nem is egyeztettek velük – idézi a közszolgálati ZDF.

Káoszhangulat uralkodott el
A sajtónak már több civil szervezet jelezte, hogy káoszhangulat uralkodott el Németországban.
A törvénytervezet alapján – éves célszámok mentén – 2029-ig összesen 460 ezer főre növelnék a jelenleg körülbelül 183 ezer aktív katonát és 50 ezer tartalékost jegyző német sereget – a végső dátumot ahhoz szabták, hogy a szakértők szerint az évtized vége felé esélyes, hogy Putyin lerohanja Európát.
Az már biztos, hogy az önkéntes szolgálathoz mindenki, aki 2026. január 1. után éri el a nagykorúságot, a 18. születésnapja után kap egy QR-kódot tartalmazó levelet, amely egy online kérdőívhez vezet.
Büntetést kap, aki elhallgatja a szándékait
Ebben olyan személyes információkat kérnek, mint az iskolai végzettség, a magasság, a testsúly és a katonai szolgálatra való hajlandóság. A fiatal nőknek nem kötelező kitölteniük az űrlapot, de a férfiaknak igen, ami évente körülbelül 300-350 ezer németet érint.
Azok, akik elmulasztják a válaszadást, vagy hamis információkat közölnek, közigazgatási szabálysértést követnek el, amely pénzbírsággal büntetendő.
Az önkéntes jelentkezőket olyan feltételekkel csábítanák, mint a 2300 eurós (közel 900 ezer forintos) nettó kezdőfizetés, vagy az akár 3500 eurós (körülbelül 1,3 millió forintos) támogatás a jogosítvány megszerzéséhez.
***
Volt már lottórendszer
1960 és 1965 között a Német Szövetségi Köztársaságban is lottórendszerben határozták meg, hogy kiket hívnak be katonai szolgálatra. Akkoriban viszont fordított volt a helyzet: a Bundeswehr szükségletei alacsonyabbak voltak, mint a besorozandók száma, így a lottó határozta meg a behívók sorrendjét, de később áttértek az alkalmasságon alapuló kiválasztásra.
Fotók: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása

Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll – a brüsszeli háborús és a magyar békepárti út

Magyar Péter épp most veszíti el a választásokat

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe