
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A következő hónapokban új erőre kaphat az új építésű lakások piaca, miután a fejlesztők az eddig bejelentetteken felül országszerte további 25 ezer új lakás megépítését kezdhetik el – derül ki az Ingatlan.com elemzéséből, amelyről a Magyar Nemzet számol be.
25 ezer újabb lakás
Ezeknek jelentős része az Otthon start program feltételeinek is megfelel majd, vagyis a 3 százalékos hitellel is elérhető lesz a vevők számára.
Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a lapnak elmondta: a lakásfejlesztők látványosan felpörögtek az utóbbi hetekben: az elmúlt időszakban már 6–7 ezer új lakás bejelentése történt meg és négy-öt jelentős fejlesztő legalább 25 ezer újabb lakás megépítését jelentheti be a következő két-három hónapban.
A kibontakozó lakásfejlesztési hullám érezhetően enyhítheti a kínálati szűkösséget, és a nagyvárosokban komoly vérfrissítést hozhat az eladó lakások minőségében.
22 százalékos különbség
A vásárlók már most is ki vannak éhezve a megfizethető új lakásokra és a 3 százalékos hitelre is megvásárolható ingatlanokra. A fővárosban ezek iránt átlagosan 22 százalékkal nagyobb az egy hirdetésre jutó érdeklődések száma, mint a programon kívüli új lakások esetében.
A vidéki városokban és megyei jogú városokban, vármegyeszékhelyeken 6–12 százalékos különbség látható a program kritériumainak megfelelő új építésű lakóingatlanok javára.
Az Ingatlan.com szakértője szerint a fejlesztők a 2026-tól az eddiginél jóval nagyobb arányban tudják majd csillapítani a lakosság 3 százalékos hitelfeltételeknek megfelelő újlakás-éhségét.
Otthon start: kedvező szabályozás, növekvő kereslet
Eddig már Budapest X., XV. és IX. kerületében jelentettek be az Otthon start programmal kompatibilis fejlesztéseket, de hasonló projektek előkészítése zajlik a XI., a XIII. és a XIV. kerületekben is, amik a fővárosi újlakás-piac legkeresettebb lokációi közé tartoznak.
A vidéki városok közül Debrecenben, Szegeden, Veszprémben, Monoron és Mosonmagyaróváron indultak el új projektek.
Az új építésű lakások egy része ráadásul rozsdaövezeti besorolású lesz, így az első lakásvásárlók az ötszázalékos áfát is visszaigényelhetik. Ez 1,5 millió forintos négyzetméterár mellett egy 40 négyzetméteres lakás esetében több mint 2,8 millió forint pénzvisszatérítést jelenthet.

Elindulhat a csúcs felé a piac
A lakáspiaci keresletet 2026 januárjában tovább élénkítheti a hétfőn megjelent kormányzati tervezet is, amely a közszolgálatban dolgozóknak évi egymillió forintos lakáscélú juttatást biztosítana – egy házaspár esetében ez akár kétmillió forintos vissza nem térítendő támogatást is jelenthet.
A társasházi építményi jogról szóló szabályozás pedig 2026 februárjában lép hatályba, ami lehetővé teszi, hogy a vevők már tervasztal mellől is hitelre vásároljanak új építésű lakásokat. Balogh László szerint ez az új jogintézmény a fejlesztőknek és a vásárlóknak egyaránt kedvez:
– Utóbbi változtatás új korszakot nyithat az új építésű lakások piacán, mivel a hitelfelvétel és a vásárlás folyamata is egyszerűbbé és gyorsabbá válik. Mindez azzal is járhat, hogy 2026 első negyedévében az új lakások piacán évek óta nem látott forgalomnövekedés következhet be
– mondta Balogh László. A szakértő hozzátette, hogy az eddig bejelentett és a jövőben piacra kerülő lakások többségét a következő másfél-két évben adhatják át. Ha a bejelentett és előkészítés alatt álló fejlesztések ütemesen haladnak, akkor 2027-ben akár több évtizedes lakásépítési rekordok is megdőlhetnek Magyarországon.
Balogh László utalt arra, hogy az újlakás-építés legutóbbi csúcsa a kétezres évek közepén volt: 2004-ben és 2005-ben is több mint negyvenezer új lakást adtak át, az elmúlt öt évben pedig 2020-ban készült el a legtöbb új lakás, akkor 28,2 ezer lakást adtak át.
Fotóink illusztrációk: Lakások a fővárosban a XIII. kerületi Esztergomi úton. MTI/Illyés Tibor

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár