2026. július 17. péntek, Valter
26°C Budapest

Az édesanyák egyszerűen intézhetik az adómentesség igénybevételét

Ha még az októberi bér kiszámításáig nyilatkoznak az anyák, hogy szeretnék igénybe venni az adómentességet, akkor már novemberben a megemelt fizetést kapják kézhez - közölte a családokért felelős államtitkár.
Tenyek.hu
2025. október 02., csütörtök 13:54
Vágólapra másolva!

A háromgyermekes anyák legegyszerűbben a munkáltatójuknál jelezhetik az adómentességet, a NAV-nak pedig a munkáltató jelzi majd a változást. Az adóhatóság tájékoztató levelet küld majd a cégeknek a tudnivalókról – számol be videós Facebook-posztjában Koncz Zsófia.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára azt mondta, a NAV honlapján kiemelt helyen érhető el az anyák kedvezménye aloldal, amelyről letölthető az adóelőleg-nyilatkozat. Ha pedig az édesanyák online szeretnék intézni az ügyüket, akkor szintén a NAV honlapján egy kattintással elérhetik az online nyomtatványkitöltő alkalmazásból a nyilatkozatot, amit online is beküldhetnek.

Ha még az októberi bér kiszámításág nyilatkoznak az anyák, hogy szeretnék igénybe venni az adómentességet, akkor már novemberben a megemelt fizetést kapják kézhez – közölte Koncz Zsófia.

Az adómentesség a gyermekek életkorától függetlenül, a nagykorú gyermekek után is jár. Ezért az államtitkár arra biztat mindenkit, hogy éljenek ezzel a hatalmas segítséggel, igényeljék az adómentességüket.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk