2025. november 16. vasárnap, Ödön
8°C Budapest

Kocsis Máté: Magyar Péter olyan, mint Gyurcsány volt + videó

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt vezetője figyelemelterelő akcióra készül a hétvégén Kötcsén, miközben pártja az eltitkolt adóemelési terveibe bukik bele.
Tenyek.hu
2025. szeptember 02., kedd 11:51
Vágólapra másolva!

Kocsis Máté újabb Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter hétvégi programjára. Mint írta, előre sejtette, hogy a Tisza Párt elnöke provokálni megy a kormánypártok hagyományos, kötcsei politikai évadnyitó rendezvényére.

„Megmondtam reggel: hétvégén Kötcsére megy a forrófejű provokálni. És így lett, imént bejelentette” – fogalmazott a frakcióvezető.

Kocsis arra utalt, hogy Magyar Péter régen is igyekezett közel kerülni a rendezvényhez, de mindig csak felesége kapott meghívót. Most is csupán kívülről próbál jelen lenni.

– írta Kocsis.

Adóemelési botrány árnyékában

A frakcióvezető szerint Magyar Péterék szereplése valójában a Tisza Párt súlyos belső válságáról próbálja elterelni a figyelmet. Mint emlékeztetett: kiszivárgott dokumentumok szerint a párt brutális adóemelési terveket fontolgat, amelyek több százezer forinttal rövidítenék meg az orvosokat, a pedagógusokat és a családokat is.

– fogalmazott a politikus.

Korábban Kocsis már hangsúlyozta:

Tarr Zoltán tiszás alelnök is elismerte, hogy a párt olyan terveket rejteget, amelyeket a választásokig nem mernek a nyilvánosság elé tárni.

„Lejtmenetben a Tisza Párt”

Kocsis Máté szerint Magyar Péter és pártja gyengül: a baráti közvélemény-kutatók is zuhanást mérnek, országjárásuk ellaposodott, a nyarat elvesztették. A frakcióvezető arra is emlékeztetett, hogy még a balos közvéleménykutatók is elismerik a Tisza Párt népszerűségvesztését.

 – tette fel a kérdést Kocsis Máté.

Nyitókép: MTI/Purger Tamás

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk