
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy a hatóságok látóterébe kerültek a Ruszin-Szendi Romulusz hajdúsámsoni felszólalásáról készült felvételek, ahol a volt vezérkari főnök egy fegyvernek látszó tárggyal állt a színpadra. A portál szerint bejelentés érkezett az esettel kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Irodához lőfegyverrel való visszaélés gyanúja miatt, ugyanis az éles lőfegyver viselésének szigorú feltételei vannak Magyarországon. Amennyiben Ruszin-Szendi ezeknek nem tett eleget, akár börtönbüntetést is kaphat.
A feljelentést Tényi István, ügyvéd tette az NNI-nél, aki korábban Krúbit is feljelentette emberölés előkészülete miatt, miután a rapper az egyik koncertjén azt énekelte Orbán Viktorról, hogy „amikor majd felakasztjuk, küldök neki gyógypuszit”.
Az Index felhívta a figyelmet, hogy amennyiben Ruszin-Szendi Romulusznál éles fegyver volt, ám nem rendelkezik a megfelelő engedélyekkel, az egyértelmű bűncselekménynek számít. Már a fegyver birtoklása is csak kivételes embereknek engedélyezett (sportlövőknek, vadászoknak), vagy nagyon indokolt esetben, vészhelyzetben másoknak is. Viszont a fegyverviselés egy újabb szint a birtokláshoz képest, civilként önvédelmi fegyvert csak ritkán lehet viselni, nyugdíjazott katonáknak és rendőröknek sem jár automatikusan engedély. Külön kell kérvényezni, és a rendőrség bírálja el.
Amennyiben a volt vezérkari főnöknél éles fegyver volt, akár kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik, gázpisztoly esetén ez maximum pénzbüntetés és szabálysértés lehet.
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint:
Magyarország nem a vadnyugat, sőt kevés biztonságosabb állam van hazánknál, ezért érdemes lenne megnézni a hátterét annak, valaki miért gondolhatja, hogy a biztonsága garantálásához éles lőfegyverre van szüksége, amelyet ráadásul nagyobb rendezvényeken is magánál tart. Ez ugyanis nagyobb a kockázatot hordozhat, mint a fegyver jelentette védelmi lehetőség.
Az esetre eddig sem Ruszin-Szendi Romulusz, sem a párt elnöke, Magyar Péter nem reagált. Bár a volt vezérkari főnök legfrissebb posztjában arról ír, hogy vett két ollót, de nagy valószínűséggel nem fegyverkezési célból, ugyanis azzal egészítette ki a posztot, hogy az „egyikkel a centit vágom, a másikkal a célszalagot tervezem”.
Orbán Viktor is megszólalt
35 éve vagyok parlamenti képviselő. De nem emlékszem olyan esetre, hogy valaki fegyverrel az oldalán tartson lakossági fórumot, miközben arról beszél, hogy viszket a tenyere
– kezdte posztját a miniszterelnök a közösségi oldalán.
Létezik, hogy ilyen megtörténhet? Úgy látszik, hogy a Tiszánál megtörtént
- írta hozzátéve, hogy „fegyvernek, erőszaknak és fegyveres szónokoknak” nincs helye a közéletben, s mivel a világ egyre durvább, Magyarországnak ezután is a béke szigetének kell maradnia.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár