
Latorcai Csaba: Karácsony Gergely már megint félretájékoztatja a közvéleményt
– A Tisza Párt új alelnöke szerint „a Bokros-csomag megmentette Magyarországot” – hívta fel a figyelmet Bohár Dániel a közösségi oldalán. A riporter emlékeztetett a tényekre: a Bokros-csomag a magyar gazdaságtörténet legdurvább megszorító intézkedéscsomagja volt, amelyet 1995-ben akkori pénzügyminiszter Bokros Lajos jelentett be.
Bohár Dániel azt is felsorolta, hogy milyen követkézményei lettek a Horn-kormány idején elfogadott Bokros-csomagnak, amelyért Magyar Péter új alelnöke rajong:
A megszorító csomag miatt jelentősen csökkent a magyarok életszínvonala, emiatt tüntetések, sztrájkok voltak – hangsúlyozta a riporter. Majd rámutatott: a Tisza új alelnöke szerint ez a jó irány, ezért akarnak ők is megszorításokat.
Ahogy arról a Magyar Nemzet már beszámolt, a Tisza Párt alelnökét, Tarr Zoltánt elfogta az őszinteségi roham. Egy etyeki tiszás fórumon arról beszélt, hogy pártja adóemelési tervei komoly kockázatot hordoznak. Tarr előbb arról beszélt, hogy a mondandóját össze lehet úgy rakni, hogy ebből akár bukás is lehet a választáson. Később is megismételte ezt:
Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk.
Magyar Péter egyik legfontosabb embere arról is beszélt, hogy a választásokig nem szabad beszélgetni dolgokról, majd arra utalt, hogy előbb választást kell nyerni, utána mindent lehet. Vagyis a voksolásig hazudhatnak akármit, utána úgyis azt tesznek, amit akarnak.
Nyitókép forrása: Facebook

Latorcai Csaba: Karácsony Gergely már megint félretájékoztatja a közvéleményt

Szentkirályi Alexandra: Karácsony alkalmatlansága miatt csődölt be Budapest

Orbán Viktor elmondta, mekkora az esélye annak, hogy lesz budapesti békecsúcs

Menczer Tamás újra sarokba szorította Magyar Pétert az adatszivárgási botrány miatt

A szaktárca szerint szükség van a mohácsi hídra, és nem is túlárazott a beruházás

A tiszások abban reménykednek, hogy lezuhan Orbán Viktor repülőgépe

Menczer Tamás: Hol vannak az ukrán adminisztrátorok és miért nem mondják el, hogy történt a szivárogtatás?

Amatőr hiba is közrejátszhatott a Tisza adatszivárgási botrányában - állítja Horn Gábor

Dömötör Csaba: A tiszás megszorító csomag tervei Brüsszelből származnak

Ott vagyunk a Washingtonba tartó kormánygépen - megtudtuk, mire készül a magyar delegáció - videók

Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok vívó is hálás a háromgyermekeseknek járó szja-mentességért

Országos háborúellenes szórólapkampányt indít a Fidelitas