
Szijjártó Péter: Zelenszkij elnök totális félreértésben van
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket, amelynek nyomán az előzetes kárfelmérések alapján legkevesebb öt napra le fog állni a tranzit Magyarország és Szlovákia irányába.
Aláhúzta, hogy az ukrán hadsereg ezekkel a támadásokkal nem Oroszországnak árt elsősorban, hanem Magyarországnak és Szlovákiának, hiszen ez a vezeték kulcsszerepet játszik hazánk energiaellátásában, nélküle fizikailag megoldhatatlan az ország ellátása kőolajjal.
"Az energiaellátásunk veszélyeztetése és az ebből fakadó károkozás elfogadhatatlan!" - szögezte le.
Szijjártó Péter arra is emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság még januárban írásban vállalta, hogy fel fog lépni a tagállamok energiaellátásáért felelős vezetékekkel szembeni támadások ellen, viszont mind a három közelmúltbeli légicsapás után hallgatott a brüsszeli testület, nem lépett fel az érintett országok érdekében.
"Ezért ma Juraj Blanár szlovák külügyminiszter kollégával levelet küldtünk Kaja Kallas külügyi főképviselőnek és Dan Jorgensen energiaügyi biztosnak, melyben felszólítjuk az Európai Bizottságot, hogy - ígéretének megfelelően - tegyen lépéseket annak érdekében, hogy Ukrajna ne támadja a Magyarországra és Szlovákiába vezető kőolajvezetéket" - tájékoztatott.

Fotó: Szijjártó Péter Hivatalos Facebook oldala
"Jó lenne, ha Brüsszelben végre megértenék, hogy ők az Európai Bizottság és nem az Ukrajnai Bizottság!" - hangsúlyozta.
A magyar-szlovák közös levélben hangsúlyozták, hogy az Európai Bizottság a 2025. január 27-én kiadott nyilatkozatában megerősítette, hogy a tagállamokat ellátó energiainfrastruktúra integritása biztonsági kérdés az EU számára is, és felszólított minden harmadik országot ennek tiszteletben tartására. Illetve arra is kitért a brüsszeli testület, hogy "kész intézkedéseket hozni a kritikus infrastruktúra, például az elektromos kábelek, valamint az olaj- és gázvezetékek vagy -létesítmények védelme érdekében".
"Sajnálattal adunk tájékoztatást arról, hogy az elmúlt napok folyamán Ukrajna három támadást hajtott végre a Barátság kőolajvezeték ellen, amely döntő szerepet játszik Magyarország és Szlovákia energiaellátásának biztonságában. Ezek a támadások a két országba irányuló olajszállítások felfüggesztését eredményezték. A legutóbbi rakétatámadás következtében a szállítások legalább öt napig felfüggesztésre kerültek. A fizikai és földrajzi valóság az, hogy ezen csővezeték nélkül országaink biztonságos ellátása egyszerűen nem lehetséges" - mutattak rá.
"Tekintettel arra, hogy az elmúlt években az EU és tagállamai több száz milliárd euró értékű támogatást nyújtottak Ukrajnának, teljesen elfogadhatatlannak tartjuk Ukrajna cselekedeteit, amelyek komolyan veszélyeztetik Magyarország és Szlovákia energiaellátásának biztonságát" - folytatták.
"Ezért határozottan felszólítjuk a Bizottságot, hogy haladéktalanul tartsa be az említett nyilatkozatban foglalt kötelezettségvállalásokat, és garantálja a tagállamok energiaellátásának biztonságát" - írták.
MTI

Szijjártó Péter: Zelenszkij elnök totális félreértésben van

Még a Partizánban is elismerően szóltak Orbán Viktor beszédéről

Szijjártó Péter: Nagyon másként néz ki az élet a Shell-részvények stócai mögül

Von der Leyen nem kertelt, végleg eltörölné a tagállami vétót + Videó

Tagadás és néma csend: így reagáltak Magyar Péter drogos házibulijára a Tisza Párt jelöltjei + Videó

Szánthó Miklós: A Tisza a háborút pénzelő Brüsszel és a háborúból profitáló nagytőke kft.-je

Menczer Tamás: A balliberális sajtó minden erejével védi a drogos buliban részt vevő Magyar Pétert! + Videó

Orbán Viktor világosan megmutatta, mi a választások tétje

Orbán Viktor üzent Zelenszkijnek: „Ez nem rólunk szól, hanem Európa jövőjéről”

Magyar Péter Münchenben a Zelenszkij-terv mellett tette le a voksát

Az emberek a Fidesz–KDNP oldalán állnak

Orbán Viktor szerint 2026-os a győzelem éve lesz