
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Javában zajlik Magyarországon a digitális honfoglalás, amely során a névtelen, felelősség nélküli, gyűlöletkeltő és romboló digitális világ mellé létrehozunk egy másik, személyes, komoly, építő és hazaszerető digitális közösségi teret. Ahol otthon vagyunk, értelmes és fontos ügyekkel foglalkozunk, ahol szívesen látnak, és ahol, ha kell, megvédenek
– írta az esemény ajánlójához a miniszterelnök.
Orbán Viktor kifejtette, hogy néhány nap leforgása alatt több mint 50 ezren léptek be a Digitális Polgári Körbe, és ezért döntött úgy, hogy szeptember 20-án gyűlést tartanak, hogy közösen megvitassák: hogyan tovább?
A gyűlölet nem pálya, mert ahogy Dopeman mondaná: „a végén mindannyian magyarok vagyunk” – tette hozzá a kormányfő.
Beszédek, zene, szellemi kiállítótér – minden lesz, amitől egy délután jó lehet – emelte ki Orbán Viktor.
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az eseményen kizárólag a Digitális Polgári Kör tagjai vehetnek részt. A férőhelyek száma limitált, túljelentkezés esetén a helyeket sorsolják.
Regisztráció a rendezvényre: https://dpkor.hu/digitalis-honfoglalas/
A címlapfotó illusztráció (MTI)

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár