
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A Digitális Polgári Körök első országos találkozója szeptember 20-án, 12 órakor lesz a Papp László Sportarénában.
A digitális honfoglalás során egy olyan építő, hazaszerető közösséget hozunk létre az online térben, ahol értelmes ügyekről beszélhetünk és biztonságban érezhetjük magunkat
– hangsúlyozta korábban a kormányfő.
Hozzátette, „a gyűlölet nem pálya, mert – ahogy Dopeman mondaná – a végén mindannyian magyarok vagyunk”.
A találkozó ingyenes, de regisztrációhoz kötött, és kizárólag a Digitális Polgári Körök tagjai vehetnek részt rajta. A tér kapacitása véges, így túljelentkezés esetén sorsolással döntik el a részvételt.
A program célja, hogy a virtuális közösség megerősödjön, és valódi, személyes találkozóval is nyomatékosítsa azt az üzenetet, hogy a nemzet online is képes összetartani.
Itt az idő, hogy személyesen is találkozzunk a Digitális Polgári Körök 1. országos találkozóján, szeptember 20-án, 12 órakor a Papp László Sportarénában.
Csatlakozzanak a Digitális Polgári Körökhöz és legyünk ott minél többen!
– írta vasárnapi posztjában a miniszterelnök.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár