
Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése
A mai napon úgy döntöttem, meghívom az általunk alapított digitális polgári körbe azon honfitársaimat, akik készek tenni azért, hogy a magyar kultúrát, identitást és szabadságot megóvjuk az online világban is
– írta a közösségi oldalán közzétett felhívásában Orbán Viktor.
A miniszterelnök kiemelte,
tusványosi találkozásunk óta a magyarság digitális honfoglalásba kezdett, amely során a hazájukat szerető magyarok elfoglalják méltó helyüket a közösségi médiában, ezzel egyszer s mindenkorra véget vetve a globalisták és hazai kitartottjaik által szabadjára engedett online gyűlöletkultúrának.
Orbán Viktor kijelentette, mindössze néhány nap leforgása alatt már több mint 55 ezren lettek digitális polgári kör tagok, így ezzel párhuzamosan kezdetét is vehette a közös gondolkozás.
Egy határok nélküli szellemi műhelyt építünk, amely egyúttal digitális menedékül is kíván szolgálni a jóakaratú magyarok sokaságának – a többségnek, aki ez idáig nem találta helyét a közösségi média sokszor kegyetlen őrületében
– írta a kormányfő, aki mindenkit a digitális polgári körhöz való csatlakozásra buzdított.
Címlapfotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban