
Magyar Péter nyári urizálása: luxusszállodák, méregdrága éttermek és sétarepülőzés súlyos milliókért
Sokadszor fordul elő, hogy Magyar Péter bort iszik és vizet prédikál: luxusnyaralással, urizálással vádolja a kormánytagokat, legutóbb magát a miniszterelnököt, arról azonban mélyen hallgat, hogy ő maga sokmilliós programokon vett részt idén nyáron.
Tenyek.hu 2025. augusztus 24., vasárnap 12:57
A Tisza párt elnöke rossz szokásához híven a közösségi oldalán rendezett ámokfutást Orbán Viktor ellen: valótlanságoktól és csúsztatásoktól hemzsegő bejegyzéseiben próbálta „leleplezni” a miniszterelnököt a „rongyrázós” horvátországi nyaralásán. A probléma csak az, hogy maga Orbán Viktor mondta el hetekkel ezelőtt egy interjúban, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén is az Adriai-tengeren tölt majd el pár napot lazításképp. Ráadásul ez idő alatt is dolgozik…
Nagy luxizásnak tehát még jóindulattal sem mondható a miniszterelnök nyaralása, de ha már a fényűzésnél és a pénzszórásnál tartunk, sokkal inkább Magyar Péternek kellene tükörbe néznie – bár ez nem szokása. Merthogy a Tisza párt vezetője sok mindent csinált a nyár eddig eltelt részében, csak önmegtartóztató életet nem élt. Mondhatni: példát mutatott az urizálásban.
Nyár elején egyhetes olaszországi nyaralásra ment három gyermekével és párjával. A kiszivárgott fotók alapján Lecce mellett, az Orange Sun Beachen strandolt és egy közeli villában szállt meg. Ezen a környéken az ilyen kategóriájú szállások 5 főre és egy hétre nagyjából 1,5 millió és 5 millió forint között mozognak – gyanítjuk, hogy nem a legolcsóbb lehetőségeket vette igénybe. A környéken ráadásul az éttermek sem olcsóak: étkezésre öt főre napi 100 ezer forintot simán lehet számolni, nem beszélve az italokról.
A magyar tenger mellett is lazított pár napot Magyar Péter: a siófoki Mala Gardenben szállt meg 2 éjszakára, ami igencsak zsebbe nyúlós, hiszen a négycsillagos szállodában két éjszakára 715 ezer forint a szállás. A hotel éttermében a vacsora igencsak fejedelmi, ennek megfelelően is kérik meg az árát: két főre 62 ezer forint körül mozog egy-egy alkalom. A konyha nemcsak minőségi, de igencsak drága is: egy egyszerű lecsóért is 6590 forintot kell fizetni. Ha pedig a szálloda egyéb szolgáltatásai közül is igénybe vettek néhányat, az még inkább megdobta a költségeket. Elég csak egy egyszerű thai masszázsra gondolni, ami 20 ezer forintba kerül… Mindenesetre fura, hogy a pártelnök szerint a Balaton teljesen kihalt és lepusztult, ennek ellenére ő mégis ott lazított, méghozzá olyan összegért, ami egy egyszerű nyaralónak csak álomkategória lehet…

Magyar Péter szereti magát megmutatni a nép egyszerű gyermekeként is, olyan programokon is szívesen fotóztatja magát, ami szerinte jót tesz a megítélésének. Talán ezért mehetett el egy többnapos kenutúrára is Ásványrárón. Egy vezetett túrán vehetett részt, ahol a fotók alapján 4 kenuval vándoroltak, ami mindent egybe véve 114 ezer forintba kerülhetett.
Más napokon sem éppen a visszafogottságáról volt híres a nyár folyamán: hol Izsák és Orgovány között quadozott (a hivatalosan elérhető árlista alapján ez 150 ezer forintba kerülhetett), majd a Balaton felett sétarepülőzött egy kicsit 200 ezer forintos áron – csakhogy távol tartsa magát a luxizástól.
Összegezve: csak a felsorolt, nyilvános és köztudott programjai akár 18-20 millió forintba is kerülhettek Magyar Péternek az elmúlt hetekben – ha minden helyszínen mindenből a legjobbat választotta. Amit miből fizetett? Az Európai Parlamenttől kapott sokmilliós fizetéséből, amiért eddig semmit sem tett, hiszen a hivatalos jelentések szerint az egész EP-ben ő a második legkevesebb időt az épületben töltő képviselő az egész kontinensen. Csak a szokásos Magyar Péter: milliós pénzek a semmire, amiből aztán fényűző életet lehet élni.
+Ez is érdekelheti

A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának

Szentkirályi Alexandra szerint a bolgárok már szenvednek a brüsszeli háborús adóemelések miatt

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett

Orbán Viktor: A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”

Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ukrajna ismét hazánk energiaellátását támadja, miközben Brüsszel a kormány ellen szövetkezik

Két tüntetés, egy üzenet: nem a sorkatonaságra! + videó






