
Orbán Viktor: Ez a kampány hangos többséggé tett bennünket
A budapesti Fidesz vezetője kifejtette, hogy tudatos döntések vezettek idáig. Tavaly év végén Karácsony Gergely, a Tisza, Vitézy és a DK minden információ tudtában fogadtak el egy törvénytelen költségvetést, óriási hiánnyal és mindezt megfejelték az ország legnagyobb szeméttelepének megvásárlásával – fogalmazott.
Ezt a csődköltségvetést hétfőn újra megszavazták. A lyuk, amit decemberben ütöttek rajta, pedig most is ott tátong csak kikozmetikázták olyan "várt" bevételekkel, amik a valóságban teljesen fiktív számok és csak idő kérdése, hogy mikor éri utol a várost a fizetésképtelenség.
Ez nem felelős városvezetés. Közös menetelés egy olyan zsákutcába, aminek végén a csőd várja a budapestieket. Ez Karácsony Gergely és Magyar Péter felelőtlensége
– hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra, aki szerint az elmúlt hónapokban minden más előrébb való volt, minthogy a budapestiek valódi problémáival foglalkozzanak.
Félreértés ne essék, nem azért van most a főváros csődben, mert magától csődbe ment volna, azért van csődben, mert Karácsony Gergely és a Tisza frakció közösen megszavaztak egy törvénytelen költségvetést
– tette hozzá a fideszes politikus.
A címlapfotó illusztráció (MTI)

Orbán Viktor: Ez a kampány hangos többséggé tett bennünket

A Tisza veresége utáni balhéhoz toboroz katonaviselt embereket az ukrán Pride

Tápai Szabina: A tapasztalat a fontos, nem érünk rá kísérletezni - Videó

Orbán Viktor határozott választ adott Brüsszelnek: Nem engedjük el a védett árakat, mert a terhek a családok nyakába hullanának vissza - Videó

Felbukkant egy weboldal, amin Magyar Péter összes eddigi hazugsága szerepel – törheti a fejét, hogy fogja mindet kimagyarázni

J. D. Vance: Amit az Európai Unióban és Brüsszelben látunk, az botrányos

Orbán Viktor: Az 1000 forintos benzinárra szavaz, aki a brüsszel-párti erőkre voksol

Így folyhatott a Tiszához az ukrán feketepénz - videóval

Szijjártó Péter: a vidéki gyárakban dolgozók nélkül nincs tudás- és kutatásalapú gazdaság - videóval

Hal Melinda: Orbán Viktor az egyetlen, aki meg tudja védeni Magyarországot - Videó

Marad J. D. Vance: váratlan fordulat a budapesti látogatásban

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt