
Raskó György ismét elszabadult: nem tetszik neki az árrésstop
A kormány fő a Sziget Fesztiválra meghívott, a koncertjein korábban a Hamászt és a Hezbollahot is éltető Kneecap zenekar kitiltásáról is beszélt rádióinterjújában.
Orbán Viktor elárulta, hogy nagyon zabos volt a Sziget szervezőire, amiért meghívták ezt az együttest.
Szerinte mindez csak az anyagiakról szól.
Nem a magyar kormánynak kellett volna itt közbelépni, nekik (a szervezők – a szerk.) lehetett volna annyi eszük, hogy nem hívnak meg ide egy ilyen együttest. Szóval rohadt vagy átkozott pénz, ilyen fontos, meg ez is megéri. Aztán lehiggadtam és megnéztem, hogy milyen jogi lehetőségeink vannak, és szépen nyugodtan napokat dolgoztunk ezen, hogy megtaláljuk a megfelelő jogi megoldást
– fogalmazott a kormányfő.

A miniszterelnök kiemelte, hogy a jogrendszerünk nagyon világosan azon az állásponton van, hogy Magyarország egy szabad ország.
Ez a béke szigete, és az alapvetés az, hogy itt békében élünk egymással, és senkit nem bánthatnak verbálisan sem a vallás vagy a származása miatt. Ennek itt nincsen helye. Ha Magyarországra jössz, be kell tartanod a törvényeinket, inkább ne gyere barátom
– tette hozzá.
Fotó: MTI
Kapcsolódó tartalmak:

Raskó György ismét elszabadult: nem tetszik neki az árrésstop

Sorozók Dnyipróban: Fényes nappal támadtak le egy férfit

Csercsa Balázs megerősítette a Hír TV-nek: valós a Tisza baloldali megszorítócsomagja + videó

„Szlava Ukraini”: A NATO-főtitkár így kötelezte el magát Ukrajna mellett + Videó

Magyar Péter embere megfutamodott, amikor a riporter Csercsa Balázs állításaival szembesítette + Videó

Paks II – öntik az „első betont”: megkezdődhetnek a tényleges építési munkálatok

Orbán Viktor is odaszúrt Karácsony Gergelynek az elmaradt hóeltakarítás miatt

EM: a kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot, amely minden magyar családot segít

Bajnai Gordon után a sógora is megjelent a Tisza Párt körül

Manfred Weber európai trónra ültetné saját magát

Von der Leyen telefonon egyeztetett Magyar Péterrel: világossá vált a Tisza Párt célja - Videó

Titkos jelentésben figyelmeztetnek a németek: támadást indíthatnak Magyarország ellen