
Na, erre varrjon gombot Magyar Péter! Már Bokros Lajos is beszól neki
Király Nóra kifejtette, hogy még 2020 karácsonyán mondta az unokanővéréknek, hogy meg fogja keresni Varga Juditot, akkori igazságügyi minisztert, mert kiemelten szeretné foglalkozni a bántalmazott nők megsegítésével.
Januárban kapott is hozzá időpontot. Elmondta neki, mennyire fontos számára ez a téma.
Végighallgatott, és közben mély szomorúság ült az arcán.
Akkor még azt hittem, a téma súlya miatt. Pár héttel később az újságban olvastam, hogy komoly gondok vannak a házasságában. A folytatást pedig mindenki ismeri…
Ma már világos, hogy Varga Judit érzelmileg és emberileg is megterhelő, bántalmazó házasságban élt. Ő azonban mindvégig méltósággal és tisztelettel kezelte a helyzetet. Pedig joggal ordíthatna a fájdalomtól
– emelte ki az Áldozatsegítő Központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztos.
Hozzátette, hogy nagyon aggasztó, ha valaki a csütörtöki videó alapján sem érti meg, milyen súlyos lelki és emberi terhet viselt éveken át.
Nőként és ötgyermekes anyaként megdöbbent, hogy pusztán politikai nézetkülönbségek miatt sokan megkérdőjelezik a szavait.
Ő hozta létre az Áldozatsegítő Központokat, hogy a bajba jutottak jogi, lelki és anyagi támogatást kapjanak. Ő maga nem kapott segítséget, mégis mindenkiért próbált tenni.
Az általa megkezdett munkát most Tuzson Bence miniszterrel és kollégáimmal visszük tovább, hogy 2025-re az ország minden részén legyen Áldozatsegítő Központ vagy Pont
– fűzte hozzá.
Király Nóra szerint ideje kimondani, hogy a bántalmazóknak nincs helyük a közéletben.
Leszögezte, hogy a jövőben még nagyobb odaadással fog dolgozni a bántalmazás és a nők elleni erőszak visszaszorításáért.
Kapcsolódó tartalom:
Rengetegen álltak ki Varga Judit mellett, Magyar Péter ezzel nem számolt

Na, erre varrjon gombot Magyar Péter! Már Bokros Lajos is beszól neki

Orbán Viktor: Ennyi hazugságot még nem hallottam + videó

Méretes bukta Magyar Péter országjárása

Orbán Viktor: Nem engedünk sem Brüsszelnek, sem Ukrajnának, és megvédjük a magyar családokat

Balos elemző rántotta le a leplet: a Tisza támogatni fogja Ukrajna uniós tagságát, „csak ezt a választópolgároknak nem mondják el"

Bekérdeztek a külügyminiszternek, aki alaposan helyre tette az újságírót

Orbán Viktor szerint semmi szükség olyan pártokra a parlamentben, akik az ukránok oldalára állnak

Elgurult a gyógyszer az ukrán veteránnál: Magyarországra és Szlovákiába küldené az ukrán hadsereget

Országjárásra indulnak a Fidesz politikusai

Nem leplezi tovább a brüsszeli adminisztráció: Kijev oldalán állnak a magyarokkal szemben

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Sokkoló hírekkel jelentkezett Szijjártó Péter, Brüsszel magyar és szlovák katonákat küldene Ukrajnába