
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Ordas Eszter, a Tisza fővárosi frakcióvezetője lemondott, és bár családi okokra hivatkozva tette ezt, Deák Dánielnek a XXI. Század Intézet vezető elemzőjének voltak olyan, több forrásból is megerősített belső információi, melyek szerint valójában a párton belüli terror az, ami távozásra késztette.
Azt írja Deák: „a Tisza fővárosi frakcióvezetője panaszkodott Magyar Péter agresszív stílusára – nem tudta már elviselni azt a terrort, amit Magyar Péter vele és a többi tiszás taggal szemben alkalmazott. Nem engedte őket autonóm szereplőként viselkedni, a legapróbb részletekig megmondta, mit csinálhatnak, emellett rendszeresek voltak a leszidások is.
A végső lökést valószínűleg az adhatta Ordas számára, hogy meghallgatta Varga Judit interjúját, s a saját tapasztalatai összecsengtek a volt miniszterével. Rádöbbenhetett: a főnöke exfelesége nem csak kitalálja, hogy Magyar Péter valóban agresszív ember.

Mi mindennek kellett ott történnie, ha Varga Judit Magyart a bíróságon még embernek sem nevezte, hanem egyszerű képződménynek. Varga Judit a bíróságon baloldali újságíróknak azt mondta, hogy „ha egy Magyar Péter nevű képződmény is kap pontokat, akkor ő ebben a (politikai) versenyben nem akar részt venni.”
A Mandiner cikke szerint amihez Magyarnak azon aljas megjegyzése is hozzájárult, amit annak idején tett, amikor nyilvánosságra a titkos hangfelvétel készítésének okát.
Azt merészelte mondani, hogy a hazájáért tette.
Szerencsére Varga Judit ezt is csípőből cáfolta, amikor kijelentette: „Azt meri állítani erről a titokban felvett, aljas hangfelvételről, hogy ezt azért csinálta, hogy a hazát megmentse. Ő nem azért csinálta ezt. Ő azért csinálta, hogy a végletekig zsarolja a saját feleségét, hogy az nem válhat el”.
A magából kivetkőzött Magyar válaszul ismét börtönnel fenyegetőzött.
Pedig Ordas Eszter nem akart elmenni. A jelek azt mutatják, hogy a pohár az utóbbi időben gyorsan telt be, és az utolsó cseppet pedig épp a volt feleség bírósági nyilatkozata jelenthette. Nem sokkal a lemondása előtt nyilatkozta: „tartsunk ki mindannyian 2026-ig, ha kell, akkor 2026 tavaszágig, ha kell, 2025 őszéig. Mi itt vagyunk, készen vagyunk, és veletek együtt közösen fogjuk ezt megcsinálni”.
Orbán Viktor is reagált a történtekre harcosaihoz küldött üzenetében: „Közben a Tisza már nemcsak apad, hanem bomlik is. A fővárosi frakcióvezető lelépett. Egy nő. Varga Judit nyilatkozata után egy nappal. Nincsenek véletlenek. Ami sok, az sok, és az igazság mindig kiderül. Vajon ki lesz a következő?” – tette fel a kérdés a kormányfő.

A fotó illusztráció (MTI)
Ordas Eszter átmeneti utódját – amíg a véglegest nem választják meg – nem volt nehéz megtalálni: Gerzsenyi a sorosista ordas eszmék lelkes képviseletére már éppen elégszer szolgáltatott bizonyítékot – fogalmazott a Mandiner.
Maga Magyar is Soros-ügynökként tekintett az EP-képviselőre.
A cikkíró idézi is Gerzsenyit: „Számtalanszor leírtam jómagam is még brüsszeli tisztviselőként, hivatalos jelentésekben, hogy a rezsicsökkentéssel maga alatt vágja a fát az ország, véget kellene neki vetni. Hasztalan.” De Gerzsenyi nem riadt vissza a náci áthallásos nyilatkozattételétől sem, amikor anno arról írt, hogy
„gyomláljuk ki a burjánzó, kártékony elemeket, távolítsuk el az elszáradt, régről ittmaradt, elöregedett ágakat, frissítsük a talajt, és ültessünk új, életképes, ígéretes fajokat. Hogy a kert fenntartható, kívülről tetszetős, belülről egészséges legyen”.
Bejegyzését azzal zárta, „a TISZA nap mint nap a magyar emberekért, az élhetőbb országért dolgozik – ágról ágra”.
Ceglédi Zoltán elemző reagált erre: „bárki, akinek van egy minimális politikai tudása, érzéke, kultúrája, az nem ír le egy olyan posztot, ahol megpróbálja a saját politikai ambícióját, krédóját új és ígéretes fajok telepítésével párhuzamba hozni”.
Végül Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetőjének Facebook-bejegyzését érdemes idehozni: „Hiába próbálod elterelni a figyelmet a saját szennyesedről, hiába fenyegetsz börtönnel mindenkit, akár gyermekeid anyját, a valóság téged is megtalál, és a hazugságaid ezrei csak rossz emlékek lesznek az országban. Még 284 nap, és felkenődsz a falra!”
A józan magyarok nem kérnek az ordas eszmékből, csak azt tudják elképzelni, hogy Mesterházy, Gyurcsány, Márki-Zay felkenődése után ez M. P. esetében is így lesz – fogalmazott a Mandiner újságírója.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár