
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Megértjük, hogy a kormányzati ügyeket nehéz átlátni, ilyenkor érdemes tájékozódni, nem forrófejű pojáca módjára össze-vissza beszélni
– jelentette ki a miniszter Magyar Péter a Tisza Párt vezetőjének korábbi nyilatkozatára reagálva.
Gulyás Gergely bejegyzésében fel is sorolta a tényeket.
Kiemelte, hogy a kistelepüléseken az önkormányzati dolgozók bérét éppen kedden emelte meg a kormány 15 százalékkal, és további 15 százalékkal emeli január 1-től.
A területi közigazgatásban dolgozók béremelése is az idén megkezdődik.
A miniszterelnök bérét pedig nem a miniszterelnök határozza meg, hanem egy törvény.
Tanulság: kormányzati ügyekben a pojácáskodás nem segít
– fogalmazott a fideszes politikus, aki hozzáfűzte, hogy Gyurcsány csak „reggel, éjjel meg este” hazudott, Magyar Péter a délelőttöt sem pazarolja el.
A címlapfotó illusztráció (MTI)

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár