
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A július 14-én és 15-én ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készült kutatás összegzésében emlékeztettek, az országra július 7-én jelentős vihar csapott le, amelyre a Tisza Párt vezetője, Magyar Péter kezdetben "záporként" hivatkozott, és a kormányon kérte számon a reptér leállítását.
A felmérés adatai szerint a teljes lakosság csaknem kétharmada (66 százalék) elégedett a vihar okozta veszélyek elhárításával, a válaszadók mindössze ötöde (20 százalék) elégedetlen. Az elégedettek között 25 százalék, azaz a lakosság negyede teljes mértékben elégedettnek tekinthető, míg további 41 százalék inkább elégedettnek vallotta magát - tették hozzá.
A kormánypártok szavazói körében egyöntetű a vihar okozta károk elhárításával elégedettek aránya: tíz Fidesz-KDNP szavazóból kilenc (89 százalék) elégedettnek mondta magát. A Tisza Párt szavazóinak körében is abszolút többségben (52 százalék) vannak azok, akik elégedettek a károk elhárításával, míg egyharmaduk (34 százalék) elégedetlen - írták.
A budapesti lakosok 64 százaléka vélekedik pozitívan a kárelhárításról, míg a vidékiek 68 százaléka gondolkodik így; a fővárosiak 16 százalékának, míg a vidékiek 20 százalékának negatív a véleménye a témáról.
A nagyobb arányú véleménynyilvánítás oka a vidékiek körében az lehet, hogy a vidéki településeket nagyobb mértékben érinthette a vihar, mint a fővárost - írták az elemzésben.
A kutatás alapján a válaszadók körében az életkor emelkedésével arányosan emelkedett a védekezést pozitívan értékelők aránya: a fiatal korosztály (18-39 évesek) körében 58 százalék elégedett a védekezéssel, tehát a körükben is abszolút többsége van ennek az álláspontnak. A középkorúak (40-59 évesek) körében már 68 százalék vélekedik így, míg az idősek esetében (60 év felettiek) tíz emberből hét (73 százalék) elégedett a vihar okozta veszélyek elhárításával - közölték.
Minden vizsgált társadalmi csoportban minimum abszolút többsége van az elégedettek táborának - zárul a Real-PR 93. debreceni székhelyű országos és helyi közvélemény-kutatásokkal foglalkozó cég közleménye.
MTI
Kapcsolódó tartalom:

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár