
A Kutyapárt legalizálná a marihuána fogyasztását és termesztését
Budapesten Pride felvonulással kapcsolatban az országban többségben (48 százalék) vannak azok, akik elutasítják a rendezvényt a Publicus Intézet június 23. és 25. között készült reprezentatív felmérése szerint. Míg az emberek 45 százaléka támogatja, hogy legyen Budapesten Pride.
A bizonytalanok körében is többségben vannak a felvonulást elutasítók (53 százalék), a támogatókkal szemben (37 százalék).
A fővárosiak kétharmada (68 százalék) mellettük áll, és 24 százalék utasítja el.
A felmérésből kiderül az is, hogy eközben a Karácsony Gergely által bejelentett Budapest Pride támogatottsága a fővárosban ennél alacsonyabb, 53 százalék, a fővárosi önkormányzat lépésével pedig a 30 százalék nem ért egyet.
A megyeszékhelyeken az országos átlaghoz hasonlóan többségben vannak az ellenzők (49 százalék 45-tel szemben). A kisebb városokban és községekben tízből hat ember ellenzi a menetet. Emellett minél kisebb egy település, annál kevesebben értenek egyet a Pride megrendezésével.

A Kutyapárt legalizálná a marihuána fogyasztását és termesztését

Rengeteg pénzt spórolnak meg az autósok a védett árú üzemanyaggal

Tarr Zoltán megerősítette: a Tisza rákényszerítené a MOL-t az orosz olajról való leválásra

Volt tiszás az egykori pártjáról: a Tisza belső vezetői köre megcsalja és átveri a támogatói közösségét

Szijjártó: a németek nyíltan megfenyegették Magyarországot az ukrán olajblokáddal kapcsolatos álláspontja miatt

Szijjártó Péter: A német külügyminiszter nyíltan megfenyegette Magyarországot

Orbán Viktor: Hiába tagad a Tisza, azt csinálnák kormányon, amit Zelenszkij parancsol

Szijjártó: az ukránok hülyének néznek minket, de mi nem hülyék vagyunk, hanem magyarok

Kiszivárgott egy hangfelvétel: Brüsszel egyértelműen Kijevet támogatja a Barátság kőolajvezeték ügyében

Menczer: a Tiszának az ukrán kék-sárga, nekünk a piros-fehér-zöld

Szijjártó: az ukránok nem hajlandók tárgyalni, Brüsszelben sem az olajblokád ügyében

Minden idők legnagyobb Békemenete állt ki az Orbán-kormány mellett