
Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének
Magyar Péter nem vezet, hanem végrehajt – erről beszélt legújabb videójában Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A politikus szerint a valóságot nem Magyar, hanem főnöke, Manfred Weber mondta ki: „Én vezetem a Néppártot. A Tisza Párt a Néppárt tagja. Csak az lehet tag, aki Ukrajna mellett áll.” Ez alapján Menczer szerint világos, hogy a Tisza Párt irányvonalát Brüsszel határozza meg.
A Néppárt vezető politikusai – Manfred Weber és Ursula von der Leyen – világossá tették álláspontjukat: feltételek nélkül támogatják Ukrajnát, és készek az Egyesült Államok kiesése esetén is pótolni a katonai és pénzügyi támogatást. Von der Leyen szavai szerint „még több pénzt, még több fegyvert Ukrajnának”, sőt: Ukrajna gyorsított EU-tagsága is napirenden van.
„Óvodai szintű politikai beszoktatás”
Menczer emlékeztetett: a Tisza Párt részéről Tarr Zoltán – aki korábban a Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodaigazgatója volt – nyíltan elismerte, hogy a programjukat nem ők írják, és hozzátette:
Nem fogunk elétek tárni kormányprogramot, mert nem mi csináljuk.
„A Néppárt álláspontját elfogadtuk, elfogadjuk, magunkévá tesszük” – idézte tovább Menczer a Tisza Párt egyik vezetőjét, aki arról is beszélt, hogy „úgy szoktat minket a Néppárt a politikába, mint az óvodásokat szokás.” Sőt, szerinte a „beszoktatás” egész jól ment, kevesebb volt a sírás és a veszekedés, mint egy óvodában.
Menczer szerint ezek a mondatok mindent elárulnak arról, mennyire önálló politikai tényező Magyar Péter és pártja. „Ők pontosan azt csinálják, amit a Néppárt tagjaként Manfred Weber, Ursula von der Leyen, sőt most már Volodimir Zelenszkij is mond. És nincs is más választásuk” – fogalmazott.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint aki végigolvassa a fenti idézeteket, az pontosan látja: a Tisza Párt nem új erő, hanem Brüsszel bábja, politikusai pedig „olyanok, mint az ovisok”. Őket nem Magyar Péter vezeti – zárta a videót Menczer –, hanem Manfred Weber.
Forrás: Magyar Nemzet / Nyitókép: Menczer Tamás hivatalos Facebook-oldala

Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének

Az ultraliberális Hajós András szerint is Orbán Viktornak van igaza + videó

Migrációs paktum, háborús politika, ukrán EU-tagság, rezsicsökkentés megszüntetése – ezt támogatta a Tisza Párt Brüsszelben az elmúlt években

Hétfőn érkezik a megemelt nyugdíj, februárban pedig még magasabb összegre lehet számítani

Magyar Péter a végét járja, egyik legfőbb támogatója is a Fidesz győzelméről beszél

Az embereket nem a domainfoglalók érdeklik, hanem a biztonságuk

Borította a bilit Hajós András: ilyen az, amikor nem beszélhet őszintén a véleményéről a liberálisok között - Videó

Nézőpont Intézet: Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem

Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem, befagyott a Tisza Párt

Mráz Ágoston Sámuel: Nem indul jól a választási év a Tiszának

Takács Péter: 2025-ben is folytattuk az egészségügyben megkezdett munkát

Gulyás Gergely: Szánalmas baloldali bohóckodás a Tisza védjegy-bejelentése