
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Orbán Viktor, utalva Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselőjének korábbi felszólalására, úgy fogalmazott,
ha jól megnézem, amit hallok tőle, az olyan, amit Gyurcsány Ferenc is mondhatott volna, hiába az egyik a régi ellenzék, a másik meg az új.
A miniszterelnök azt mondta,
mi felkeltünk ma reggel, elkezdtünk dolgozni. Azért dolgoztunk, hogy boldoguljon a családunk, hazánk, rendben legyen a munkatársi közösségünk. Dolgoztunk, hogy sikeres legyen Magyarország.
Kollár Kinga meg a többi tiszás felkelt reggel Brüsszelben, és havi 7-8-9 millió forintért egyfolytában azon dolgoztak ma is, nem tudom hány órában, hogy nekünk rossz legyen, hogy Magyarország sikertelen legyen, hogy önöknek ne sikerüljön, hogy nekünk közösen ne sikerüljön, hogy a kórházakat ne hozzák rendbe, hogy a közszolgáltatás ne legyen magasabb színvonalú, hogy ne épüljenek meg az utak
- mondta Orbán Viktor, megjegyezve, "ők ezért dolgoztak ma egész nap. Ezek a mi honfitársaink Brüsszelben".
Úgy látom, hogy ugyanazokkal állunk szemben most is, mint akikkel korábban, csak más a pártjuk neve
- jelentette ki a miniszterelnök.
Forrás: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár