
A magyarok nemet mondanak a sorkatonaságra
A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető amerikai kollégájával, Marco Rubióval tárgyalt, majd arról tájékoztatott, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködés kérdéseiről is egyeztettek, és sorra vették az előző elnök, Joe Biden vezette kormányzat utolsó heteiben és napjaiban meghozott intézkedéseket, amelyek "egyértelműen a politikai bosszú szándékával születtek meg annak érdekében, hogy ártsanak Magyarországnak, s aztán ártsanak a jövőbeni magyar-amerikai kapcsolatoknak".
"Abszolút százszázalékos nyitottság van a mostani adminisztrációban arra, hogy a Biden-adminisztráció alatt meghozott bosszúintézkedéseket felülvizsgálják, azokat megszüntessék" - emelte ki.
"Itt vannak szankciós intézkedések, amelyek a magyar energiabiztonságot illetik akár a földgázvásárlás, akár a nukleáris energia terén, de itt van Rogán miniszter úr szankcionálása is" - sorolta.
"Mindhárom ügyben megindítottuk a szükséges jogi folyamatokat, és a mai napon abszolút a nyitottságáról biztosított minket a külügyminiszter úr abban a tekintetben, hogy ezeket a bosszúintézkedéseket minél előbb majd magunk mögött hagyhassuk" - folytatta.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy érintették a beruházási együttműködést is, és azt hangsúlyozta, hogy a Magyarországon mára több mint százezer embernek munkát adó amerikai vállalatok érdekeit is sérti az, hogy a Biden-adminisztráció felmondta a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást.
Aláhúzta: ez a döntés arra válaszul született, hogy hazánk nem volt hajlandó beállni a sorba a globális minimumadó kapcsán, ezt azonban Donald Trump is ellenzi.
"A mai napon a külügyminiszter kolléga is regisztrálta annak a fontosságát, hogy ezt a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást újra megkössük és életbe léptessük" - tudatta.
A miniszter üdvözölte, hogy ezúttal is bebizonyosodott, hogy az új amerikai vezetés barátként tekint a magyar kormányra, és fontos feladatának tekinti a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését.
"Ez egy barátságon és abszolút kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés, amely rendkívül eredményes lehet a következő időszakban" - összegzett.
MTI

A magyarok nemet mondanak a sorkatonaságra

Orbán Viktor: Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában

Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra

„Jellemtelen hazaáruló” – így üdvözölték Magyar Pétert Győrben

Fidelitas-kongresszus - Latorcai Csaba: példátlan eredményeket hozott a Fidesz-KDNP kormányzása

Lebukott az ukrán háborús maffia: 100 millió dolláros botrány rázza meg Kijevet

Orbán Viktor: veszély van, Európa a háború küszöbén áll

Az USA kitoloncolná az ukránokat, Kijev pedig a frontra küldi őket

Magyarország és Dánia nemet mond a Migrációs Paktumra

Ukrajnában leleplezték a háborús maffiát

Zelenszkijig vezetnek az ukrán energetikai botrány szálai

Washingtoni siker: Orbán újabb ütőkártyát szerzett a választások előtt