
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Amiről a miniszterelnök beszélt, a tavaszi nagytakarítás, az valóban arra vonatkozik, hogy évek óta külföldről irányított és finanszírozott erők vannak Magyarországon. Újságírók, NGO-k, szervezetek, talán politikusok is. És amikor a talánt odatettem, akkor lehet, hogy nagyon udvarias voltam és diplomatikus. És három helyről kaptak pénzt: az amerikai demokratáktól, Brüsszelből és Soroséktól
– mondta hétfői közösségi oldali videójában Menczer Tamás.
Kiemelte, hogy roppant káros, rossz és veszélyes, ezért be is kell fejezni, hogy itt ilyen kitartott figurák, külföldről finanszírozott és irányított, külföldi érdekeket képviselnek Magyarországon a magyar érdekekkel szemben.
Na, ezt akarjuk befejezni, és ez a nagytakarítás
– hangsúlyozta a Fideszes politikus.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár