
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Talabér Krisztián azt mondta, Magyarországon az élelmiszerkereskedő cégek hatalmas profittal, bizonyos termékeknél - hús, tej, joghurt, tojás - akár 80 százalékos árréssel is dolgoztak, vagyis a beszerzéshez képest az eladási ár 80 százalékkal magasabb volt, azaz extraprofitjuk keletkezett ezeken a termékeken. Szerinte ez a vadkapitalizmusra hasonlító profithajsza volt, az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok visszaéltek azzal, hogy gyakorlatilag monopolhelyzetben vannak a fogyasztókkal szemben.
"Erre mondta azt a kormány, hogy eddig és ne tovább, itt az ideje beavatkozni a cégek működésébe, hiszen ez az árképzés pofátlan a multik részéről" - hangsúlyozta.
Az elemző egyértelműen leszögezte, hogy az inflációt az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok "pofátlan" nyerészkedése, hatalmas profitéhsége okozza, ezt pedig a fogyasztók, a magyar emberek szenvedik el.
Talabér Krisztián emlékeztetett: a kormány által elrendelt árrésstop mintegy 30 termék esetében 10 százalékra maximálja a beszerzési és az eladási ár közötti különbséget, az intézkedés március 17-én, vagyis jövő hétfőn lép életbe és első körben május 31-ig lesz érvényben.

A kormány ezt követően vizsgálja meg, hogy az intézkedés elérte-e a kívánt hatást és dönt arról, hogy szükséges-e a fenntartása, vagy sem - tette hozzá.
Az elemző vélekedése szerint az intézkedés akár 2 százalékponttal is csökkentheti az élelmiszerinflációt, a piaci versenyre is jótékony hatással lehet.
Megjegyezte azt is, hogy a kormány enyhébb eszközzel is próbálkozott, amikor a láncok önkorlátozását kérte, azonban értesülések szerint a hat nagy láncból csupán kettő tett érdemleges ajánlatot.
Az erő a kormány kezében van, most ezt az erőt alkalmazzák annak érdekében, hogy megvédjék a magyar embereket a nyerészkedőktől - jelentette ki az elemző.
MTI/A fotó illusztráció (Shutterstock)

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár