
Tisza-szakértő: A 14. havi nyugdíj elvételével csak májusban kellene előjönni
Hogyan is történhet meg az, hogy több mint nyolc hónap telt el Magyar Péter diszkóbotránya óta, és Brüsszelben még addig sem jutottak el, hogy a Tisza Párt elnökét egyáltalán meghallgatták volna a mentelmi eljárásban az általa elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatt? – tette fel a költői kérdést a közösségi médiában Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője.
A válasz roppant egyszerű: ha Brüsszel embere vagy, ha Brüsszel Péter vagy, akkor nem vonatkoznak rád a törvények…
– mutatott rá a képviselő.
Közismert, hogy Magyar Péter 2024. június 21-én egy belvárosi szórakozóhelyen csatakrészegen elképesztően botrányosan viselkedett, ezért a szórakozóhely biztonsági őrei fojtófogással voltak kénytelenek kidobni őt. A diszkóban vitába keveredett egy vendéggel, aki a botrányos viselkedését telefonján rögzítette. Magyar Péter a készüléket kicsavarta a vendég kezéből, zsebre tette, majd a Dunába dobta. Az Ügyészség szerint ez a magatartás a lopás bűncselekménye törvényi tényállásának a megvalósítására alkalmas. Magyarország legfőbb ügyésze ezért 2024. szeptember 26-án, idestova fél évvel ezelőtt lopás bűncselekménye miatt tett indítványt az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztésére – emlékeztetett Deutsch Tamás.
Magyar Péter, aki korábban nagy hangon a mentelmi jog eltörlése mellett kampányolt, az ügyészségi indítványra reagálva kijelentette, hogy ő ugyan nem fog lemondani a mentelmi jogáról, hogy amögé bújva el tudja kerülni a büntetőjogi felelősségre vonást. Sőt később egy Tisza-sziget-találkozón már arról beszélt, hogy szerinte az ügye nagyon el fog húzódni, akár húsz hónapig is
– emelte ki.
Igazi jóstehetség Magyar! Ugyanis még ahhoz is két hónapnak kellett eltelnie az ügyészségi indítvány benyújtása után, mire Brüsszelben 2024. novemberében egyáltalán kijelölték az EP illetékes jogi szakbizottságában Magyar ügyének jelentéstevőjét. Aztán megint újabb két hónapnyi idő telt el, mire végre egyáltalán napirendre tűzték Magyar mentelmi ügyét Brüsszelben. A 2025. január 23-i zárt ajtók mögötti tárgyaláson döntést persze nem hoztak, hanem egy későbbi időpontra tűzték ki Magyar Péter bizottsági meghallgatását. „Na, azóta megint eltelt már újabb két hónap, a meghallgatás időpontja még mindig nem ismert, és Brüsszel hallgat, mint nyusziürülék a fűben…” – sorolta az ügy fejleményeit az EP-képviselő.
Magyar Péter Brüsszel alázatos szolgája, ezért a brüsszeli bürokraták, a Néppárt, Manfred Weberék segítő kezet nyújtanak Magyar Péternek, hogy a lehető legtovább elhúzódhasson a mentelmi ügyének tárgyalása, és a mentelmi joga mögé bújva el tudja kerülni a büntetőjogi felelősségre vonást. A napnál világosabb, ha Brüsszel embere vagy, ha Brüsszel Péter vagy, akkor nem vonatkoznak rád a törvények, ha Brüsszel Péter vagy, akkor a legnyilvánvalóbb köztörvényes bűncselekményeknél is kimenekítenek a felelősségre vonás elől
– hívta fel a figyelmet Deutsch Tamás.
„Az Európai Néppárt és az EP baloldali-liberális többsége pont ezen ügyködik. Amit csinálnak, az nettó politikai bűnpártolás. Ennyi” – zárta bejegyzését a Fidesz európai parlamenti képviselője.
Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: Manfred Weber X-oldala

Tisza-szakértő: A 14. havi nyugdíj elvételével csak májusban kellene előjönni

Még a baloldali EUobserver is elismeri: Orbán Viktor washingtoni látogatása hatalmas diplomáciai győzelem volt

Folyamatosan érkeznek vissza a nemzeti konzultációs ívek, gőzerővel gyűjtik a háborúellenes aláírásokat is

Le Monde: a szankciók alóli mentesség bebetonozza a már így is erős szövetséget Donald Trump és Orbán Viktor között

A CNN is kiemeli, hogy Trump erős vezetőnek nevezte Orbán Viktort

New York Times: A Trumppal való találkozóból nagyot profitál Orbán Viktor a választási kampányban

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Mit jelent egy pénzügyi védőpajzs?

Lázár: Donald Trump számos kérdésben tanácsot kért Orbán Viktortól

Trump: Európának több tisztelettel kellene viseltetnie Orbán Viktor iránt

Sky News: Magyarország különleges státuszt kapott

Rekord rekord hátán: tovább erősödik a forint az Orbán–Trump-csúcs után