
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A Magyar Péterrel kapcsolatos bennfentes tőzsdei kereskedés gyanúja vagy gyermekkorában rejtélyes úton szerzett ingatlana ráirányította a közvélemény figyelmét az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatainak kérdésére, hiszen rájuk lényegesen enyhébb bevallási szabályok vonatkoznak, mint az azonos szabályok szerint megválasztott országgyűlési képviselőkre. Így nem véletlenül merült fel az a jogalkotói szándék, hogy hasonlóan szigorú vagyonbevallási szabályok vonatkoznak az Unióba delegált magyar képviselőkre is. A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában ezért megvizsgálta, mint gondolnak a választók az EP-képviselők vagyonbevallási kötelezettségének szigorításáról.
A kutatás eredménye egyértelmű: a magyarok elsöprő többsége kortól, nemtől, végzettségtől, lakóhelytől, sőt politikai hovatartozástól függetlenül egyetért azzal, hogy a magyar EP-képviselőknek a magyar országgyűlési képviselőkéhez hasonlóan szigorú vagyonbevallási kötelezettsége legyen. Tízből kilenc választó támogató hozzáállása mellett mindössze 7 százaléknyi azok aránya, akik nem támogatják a szigorítás kiterjesztését. A kutatás valamennyi demográfiai csoportban 90 százalék körüli egyetértést talált, ahol a legalacsonyabb támogatottság is 88 százalék volt.
Ugyanez az egyértelmű eredményt látszik a különböző pártok támogatói között, hiszen míg a Fidesz-tábor az átlagnak megfelelő 90 százalékot hozza, addig még a Tisza-szavazók 89 százaléka is egyetértőleg nyilatkozott arról, hogy azonosan szigorú szabályok vonatkozzanak az Európai Parlamentben ülő magyar képviselőkre, mint a Magyar Országgyűlés tagjaira.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár