2025. december 22. hétfő, Zénó
4°C Budapest

Vitályos Eszter: Érkeznek az emelt bérek

143 ezer pedagógust érint.
Tenyek.hu
2025. február 06., csütörtök 13:15
Vágólapra másolva!

A napokban érkezik az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér is – hívta fel a figyelmet a kormányinfón Vitályos Eszter.

A kormányszóvivő emlékeztetett,

Megkapták az első megemelt fizetésüket a vízügyes dolgozók is, bérük harminc százalékkal nőtt átlagosan, mondta a kormányszóvivő.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Felhívta a figyelmet arra is, hogy elmúlt időszakban hárommilliárd forintos értékben több bölcsőde és óvoda, az iskolák terén pedig több mint nyolcmilliárd forintból – többek között – elkészült a Dunaújvárosi Egyetem főépületének felújítása is.

– A településfejlesztés területén is jelentős előrelépés történt, több mint 6,8 milliárd forint értékben – tette hozzá Vitályos Eszter.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ezzel kapcsolatban azt mondta, a megemelt bérek visszaállítják a pedagógusszakma vonzerejét. Emlékeztetett: tavaly átlagosan 32,2 százalékkal nőtt a pedagógusok fizetése, január 1-jétől pedig átlagosan újabb 21,2 százalékkal. A megelőző két évben is volt tíz-tíz százalékos emelés, így négy év alatt csaknem megduplázták a tanárok és az óvónők bérét.

– tette hozzá az államtitkár.

Forrás: Magyar Nemzet

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk