
A Belügyminisztérium minden területén készenlétet rendeltek el a hóhelyzet miatt
Orbán Viktor azt írta: az történt, hogy "a liberális globális elit" az amerikai költségvetést és amerikai kormányzatot arra használta, hogy az ő pénzügyi és ideológiai céljait az amerikaiakkal finanszíroztassa az egész világon.
Ezt segélynek állították be, de valójában a politikai befolyásolás eszközéről van szó - mutatott rá a kormányfő.
Hozzátette: kaptak pénzt egyfelől a Soros-alapítványokból, másfelől az Amerikai Egyesült Államok hivatalos kormányzati költségvetéséből is. Ebből a pénzből végezték a közösségromboló, migrációt támogató, családellenes, genderőrületeket finanszírozó tevékenységüket az egész világon.
Orbán Viktor hangsúlyozta: kifejezetten csak olyan témákat támogattak, amik a baloldali pártokhoz kötődtek, tehát médiát, médiafelületeket, online kommunikációt, civil szervezeteket. Ez a miniszterelnök szerint mind a baloldal erejét növelte, és mind kormánybuktató céllal kapták ezt a pénzt.
Vagyis arra, hogy erősítsék az ellenzéki pártokat és megbuktassák a magyar kormányt - jelentette ki Orbán Viktor.
MTI

A Belügyminisztérium minden területén készenlétet rendeltek el a hóhelyzet miatt

CPAC: Magyarország a szólásszabadság bajnoka

Orbán Viktor a Tisza megszorító csomagjáról: ha valami úgy néz ki, mint a kacsa és hápog, akkor az kacsa

Menczer: Kéri László nem Tiszás? Dehogy…

KTM: több mint 2300 kistelepülésen kapnak ingyenes tüzelőanyagot a rászorulók

Czepek: az energiaszektor felkészült a komoly téli időjárásra

Menczer: Négy feltétel, és Magyarországon béke lesz

Még az ellenzékiek is elismerték: nem tudta megfogni Orbán Viktort a baloldali média

Kocsis: ég és föld Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatója és Magyar Péter fellépése között

Orbán Viktor: Távol kell tartani Magyarországot a háborús veszélyektől

Orbán Viktor: a brüsszeli és a magyar út között kell választani idén

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: jelentősen bővülnek a Magyar Honvédség illetményen kívüli juttatásai