
Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat
"Figyelem! A félelmeink beigazolódtak" - írta a kormányfő, aki szerint 63 ilyen civil szervezet "különféle emberi jogi projektek mögé bújva pénzt kér Brüsszeltől".
"De abból nem esznek! Nem fogjuk megengedni, hogy biztonságos menedékre leljenek Európában!" - szögezte le a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) iratai leleplezték a "globalista hálózat sötét praktikáit".
"Nem dőlünk be ennek még egyszer" - zárta X-bejegyzését Orbán Viktor.
Uniós választ sürgetnek az NGO-k
Összesen 63 NGO, közöttük a Magyar Helsinki Bizottság, írták alá azt a tagállamok állam- és kormányfőinek, valamint az uniós intézmények vezetőinek címzett levelet, amelyben a USAID megszüntetése miatti cselekvésre hívnak fel. A levél írói úgy vélik, azonnali uniós választ kell adni, hiszen a felfüggesztés sérti a sérülékeny társadalmi csoportok és a civil társadalom érdekeit.
Egyedül az EU van abban a helyzetben, hogy a nemzetközi segélyezésben betöltse az USA visszalépésével keletkező űrt. Ha ez elmarad, gyengül az Unió legitimitása és globális szerepvállalása.
A szerzők a finanszírozást sürgetik különösen azokon a területeken, ahol Trump-adminisztrációtól drasztikusabb csökkentések várhatóak, mint például az LMBTQ-jogok, a reproduktív gondozás, a faji igazságosság vagy a nemek közötti egyenlőség.
A levél aláírói mellett más NGO-k is kifejezték aggodalmukat a USAID felszámolása miatt. Szerintük az Európai Bizottság programjain keresztül (különösen a CERV, Erasmus+ és ESZA) az Uniónak kellene biztosítania a civil szervezetek nyugat-balkáni működését.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!