
A kormány 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat
Orbán Viktor ismertette: Magyarországon 2900 ötezer lakosúnál kisebb település van, amelyeken 420 ezer nyugdíjas háztartás működik. Az idősek egy része özvegy, egy része még házasságban él, tehát "nyugodtan mondhatjuk", hogy az otthonfelújítási program kibővítése 600 ezer ember számára teremt lehetőséget - jelezte.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Hozzátette, ha egy nyugdíjas egy ilyen településen takarékosabbá akarja tenni az energetikai rendszerét, ki akarja bővíteni vagy csak szépíteni, komfortosabbá akarja tenni az otthonát, akkor kaphat a magyar kormánytól 3 millió forintot erre a célra, és további 3 millió forint hitelt vehet fel. Így összesen maximum 6 millió forintról van szó - jelezte.
A kormányfő kiemelte: a jobboldali kormány nem úgy tekint a nyugdíjasokra, mint segítségre szoruló idős emberekre - bár ebben is van igazság - , hanem úgy, mint "akiknek azt köszönhetjük, hogy mi most itt vagyunk, akik fölépítették az országot, akik megtartották az országot, akik értünk és miattunk dolgoztak".
Forrás: MTI

A kormány 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Hányinger - reagált Varga Judit is Magyar Péter álszent interjújára

,,Ez még karácsonyi csodának is erős” – Szentkirályi Alexandra szerint hamis a szerep, amit Magyar Péter felvett

Orbán Balázs: A magyar embereket nem lehet hülyének nézni!

Akkorát álszenteskedett Magyar Péter egy interjúban, csoda, hogy nem szakadt rá az ég + videó

Késelés Párizsban - „Ha Brüsszel dönt, ránk is ez vár”

Orbán Balázs: Magyar Péter azt mondja, amit az emberek hallani akarnak

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben

Itt a REAKCIÓ! Orbán Balázs súlyos hazugságokkal szembesítette Magyar Péteréket

Menczer Tamás: Magyarország nem lesz bevándorlóország

Bekövetkezett, amitől tartottunk: Magyar Péter főnöke katonákat küldene Ukrajnába (VIDEÓ)

A Tisza német testvérpártja megszorításra készül - Nyugdíjkorhatárt akarnak emelni és csökkenteni az egészségügyi szolgáltatásokat Németországban