
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Vasárnap délután Kocsis Máté posztban reagált a megkopott erejű Gyurcsány Ferenc szokásos év eleji iránymutatására. Ahogy az Origo róla, a baloldali politikus beszédében egyszerre támadta a Fideszt és a Tiszát, miközben szabad szerelemről és süllyedő Titanicról értekezett. A Fidesz frakcióvezetője úgy látja, Gyurcsány gyenge teljesítményt nyújtott, "csak a szokásos üres és demagóg szövegeket nyomta, amiket szokott". Szerinte ez arra vezethető vissza, hogy "Amerikában új szelek fújnak, és hogy egyre nehezebben gurulnak a dollárok a baloldalnak és a liberálisoknak."
Majd cinikusan hozzátette, hogy pedig a baloldalon mindent megtettek, hogy szembemenjenek a kormány migrációs politikájával. "Gyurcsány két kerítésszaggató között még kerítést is szaggatott" - utalt a déli határkerítés körüli politikai támadásokra Kocsis. "Ha háborúpárti megrendelést kaptak, akkor azt mondta, aki nem hal meg Ukrajnáért, az pocsék ember" -húzta alá, és a felsorolást kiegészítette azzal, hogy "ha a gender-őrületet kellett védeni, akkor azt tették."
Összegezve úgy fogalmazott a frakcióvezető, hogy "mindig készenálltak, hogy kiszolgálják a libsi világtrendeket, erre tessék, most meg elapad a dollár." Szerinte azonban nem kell búsulniuk, hiszen lesz helyette euró, Brüsszelből. Odaszúrva Gyurcsánynak azt írta: kár, hogy helyette "Brüsszel Pétert szemelték ki a nagy kormánybuktató feladatra."
Szóval, Feri bá, tessék inkább betiszázni, oda való minden régies gondolat
- adott tanácsot végül politikai ellenfelének Kocsis Máté.
Borítókép: MTI/Katona Tibor

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár