
Orbán Viktor: Csak mi tudjuk megvédeni Magyarországot a háborútól - videóval
– Már látszanak az eredmények – jelentette ki a Demján Sándor-programról Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: mintegy kétezer pályázatot nyújtottak már be – 937 kkv, 509 közepes és 439 mikrovállalkozás –, a honlapkészítési támogatási programra pedig 2700-an jelentkeztek eddig. Kiemelte: a kkv-k beruházásait és versenyképességét támogató tőkeprogram hamarosan százmilliárd forintos keretösszeggel indul, több mint 1800 cég már előregisztrált.
Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, az új gazdaságpolitikai akcióterv részeként elindul a Demján Sándor-program, amelyet a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen hajt végre. A program kilenc programrészt tartalmaz, célja a hazai vállalkozások méretének megduplázása és a magyar gazdaság gerincét jelentő kkv-szektor további megerősítése.

A program indítása kapcsán szervezett sajtótájékoztatón Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter elmondta, a kormány 4,3 milliárd forinttal támogatja a kamarát, amellyel a lebonyolításról szerződést köt. A miniszter közölte, a program eleme:
Leszögezte: a program fókuszában szerepel, hogy 2025-ben a gazdasági növekedés három–hat százalék közötti legyen.
Forrás: Magyar Nemzet

Orbán Viktor: Csak mi tudjuk megvédeni Magyarországot a háborútól - videóval

A politológus szerint minden a Fidesz mellett szól

Menczer: Az ukrán nagykövet hazudik és támadja Magyarországot

Nagy Ervin nem vitázik Vidnyászky Attilával, akitől olyan sallert kapott, a fal adta a másikat

Orbán Viktor: Április 12. A biztos választás!

Sulyok Tamás döntött, hogy mikor lesz a parlamenti választás

Itt a bizonyíték: a Tisza nem támogatja a háborúellenes aláírásgyűjtést és lenézi a vidékieket

Gulyás Gergely: a választások tétje, hogy kimaradunk-e a háborúból

Bóka János: Brüsszel Magyar Péterre tette meg tétjeit, mert tőle együttműködést vár

NGM: folytatjuk a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben

Szentkirályi: nem igaz, hogy Bajnai Gordon visszavonult

Orbán Viktor, Donald Trump, Andrej Babis, Geert Wilders és mások is promótálják az idei CPAC Hungaryt