
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Kocsis Máté csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: pár napja adták fel magukat Németországban azok az antifa bűnözők, akik részt vettek a két évvel ezelőtti, budapesti utcai erőszakban, abban, amiben csoportosan, ránézésre vertek véresre embereket a magyar fővárosban.
A politikus szerint most ugyanezek a bűnözők azzal védekeznek, hogy félnek a magyar börtönöktől. "Milyen finnyásak lettek" - tette hozzá.
A frakcióvezető ténynek nevezte, hogy a magyar börtönök nem rekreációs központok, de nem is az a céljuk.
Ha az antifáknak volt elég bátorságuk magyar állampolgárokat verni, akkor a következményeket is vállalják itt
- fogalmazott.
Hangsúlyozta, hogy "Jámbor András elvbarátainak" a magyar igazságszolgáltatás elé kell állniuk. A nemzetközi elfogatóparancsot Magyarország adta ki, ezért is kezdeményezni kell a német igazságügyi szerveknél, hogy adják át az antifa bűnözőket, és az eljárást itthon, az elkövetés helyszínén folytathassa le az igazságszolgáltatás - érvelt Kocsis Máté.
Forrás: MTI / Címlapfotó: MTI/Katona Tibor

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár