
Orbán Viktor: az olajszállításokat haladéktalanul meg kell indítani!
Péter hazudik, a Tisza-DK-Karácsony koalíció pedig, csak úgy virul
– írta pénteken Szentkirályi Alexandra Facebookon-megosztott új videójához.
„A Karácsonnyal kötendő bármiféle politikai háttéralku a Tisza Párt részéről kizárt” – jelentette ki korábban Magyar Péter, aki ennek ellenére most lepaktált Karácsonnyal, a DK-val és Vitézyvel is.
A főváros törvénytelen csődköltségvetését, mind együtt szavaztátok meg a közgyűlésben
– mondta ki nyíltan Szentkirályi, valamint hozzáfűzte, hogy nekik „belefér az, hogy Karácsonyék csődbe vitték Budapestet”.
A politikus továbbá arra is kitért, hogy Gyurcsány polgármestere elégedetten nyilatkozott a Tisza Pártról, habár Magyar korábban kiemelte, hogy „semmilyen politikai alkut, semmilyen politikai együttműködést nem fog kötni.”
Gratulálok Péter, nem kicsi elismerés ez, jár a Gyurcsány-díj!
– zárta gondolatait a főpolgármester.

Orbán Viktor: az olajszállításokat haladéktalanul meg kell indítani!

Orbán Balázs: Meg kell védeni Magyarország energiaellátását, nem hajtunk fejet az ukrán zsarolás előtt

Itt a leleplezés: Ilyen közvélemény-kutatási csalásra a rendszerváltás óta nem volt példa

Gulyás Gergely Gödről: a szabályokat mindenkinek be kell tartani és mindenkivel be kell tartatni

Szijjártó Péter: az ukránok bevallották, hogy politikai okokból nem indítják újra a kőolajszállítást

Lázár János felszólítja Magyar Pétert: nyissák meg újra Zelenszkijjel a Barátság kőolajvezetéket!

Gulyás Gergely: ha Ukrajna tartósan zárva tartja a Barátság kőolajvezetéket, az brutális benzinár-drágulást hoz

További erősödés és rekordjavítás a lakosság gazdasági konjunktúraérzetében

Orbán Viktor: A nemzeti petícióval üzenjük meg Brüsszelnek, hogy nem fizetünk - Videó

Nagy leleplezést ígér Deák Dániel

Ukrán elemző szerint Zelenszkij zsarolása geopolitika

Vállalhatatlan hangnemben sértegette a magyar miniszterelnököt egy ukrán politológus