
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A Magyar Nemzet szerint Láng Balázs szokatlan nyíltsággal kommentált egy kellemetlen hírt a Tisza Párt Facebook-csoportjában. Magyar Péter tanácsadója annak kapcsán kelt ki magából, hogy a pártelnök a napokban a közösségi médián kifejtette: egy tiszás aktivista nem tudott elszámolni hárommillió forintnyi pénzzel, így feljelentést tesznek.
Láng az erről szóló hírt azzal a kommentárral osztotta meg, hogy korábban ő is hasonlóan cselekedett egy visszaélés miatt, ám a pénz sosem került elő. „A hír egyúttal rávilágít egy, a mélyben fortyogó súlyos problémára: borzalmas arcoknak is otthona lett a Tisza. Főleg a Tisza-szigetek, ahová kontroll nélkül özönlenek a haszonlesők, a tolvajok. Ez a hirtelen növekedés ára, make no mistake” – írta a tanácsadó.
Láng Balázst évtizedek óta szoros szálak fűzik a baloldalhoz, a kétezres évek közepén a Kincstári Vagyoni Igazgatóság sajtófőnöke volt, 2007-ben – vagyis szintén a Gyurcsány-kormány alatt – a soha meg nem épült kormányzati negyedért felelős kommunikációs igazgatóként tevékenykedett.
A 2019-es önkormányzati választások során az MSZP kampányának kulcsembereként dolgozott. A közösségi média tanúsága szerint egy időben Márki-Zay Péter rajongója volt, 2024 tavasza óta pedig Magyar Péternek segít a párt kommunikációjában, rendezvényszervezésben, valamint a politikai formáció közösségi médiabeli megjelenésében is fontos szerep hárult rá.
Láng 2022-ben a Diaspora Aid nevű alapítványán keresztül igyekezett megszervezni, hogy az angliai magyarok le tudjanak szavazni a baloldalra: adománygyűjtésbe kezdett, hogy többeket a londoni magyar nagykövetségre utaztasson. Az adományozókközött felbukkant például a Gyurcsány-kormányok korábbi minisztere, Draskovics Tibor is.
Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár