2025. november 13. csütörtök, Szilvia
4°C Budapest

Lázár János: "Magyar Péter többet kapott a Fidesztől, mint én"

Hajdú Péter műsorának pénteken Lázár János volt a vendége. A politikus jó néhány téma mellett beszélt Magyar Péterről is. Elmondta, Brüsszelben meg az egész európai politika elit, aki gyűlöli Orbán Viktort, most azzal álmodik, hogy Magyar Péter lesz a miniszterelnök és akkor végre Orbán Viktorral leszámolhatnak.
Tenyek.hu
2024. december 20., péntek 21:52
Vágólapra másolva!

– fejtette ki Lázár János.

Az építési és beruházási miniszter hozzátette, hogy megjelent egy új ellenfélként Magyar Péter, és majd meglátjuk, hogy a nép hogyan dönt 2026-ban. Ez még messze nincsen lefutva – emelte ki.

– mondta Lázár János Hajdú Péter kérdésére.


Kitért arra is, hogy Magyar Péter azután, hogy valami sérelem érte, amit nem világosan ért, egyszer csak megvilágosodott, utána kiállt a nyilvánosság elé és elkezdte a Fideszt gyalázni. 

– fogalmazott a miniszter.

Hozzáfűzte, hogy az új mindig szebb, frissebb, üdébb, soványabb, karcsúbb, divatosabb stb. Magyar Péter, ahogy fogalmazott, egy divat.

– mondta Lázár János.

Kitérve arra is, hogy szerinte miért volt igaza Menczer Tamásnak. Mint leszögezte, mert amit Magyar Péter csinál ezekkel az intézményekkel, az nem tisztességes és nem fair.

– fejtette ki a miniszter.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk