
A kormány döntött a védett üzemanyagár fenntartásáról
A főváros XVI. kerületében megszervezett lakossági fórum előtti sajtótájékoztatón Hidvéghi Balázs azt mondta, a kormány néhány hete azért hirdette meg a nemzeti konzultációt, mert Magyarország gazdaságpolitikai fordulóponthoz érkezett, és csak akkor lehet sikeres, akkor lehet képes növekedést elérni és fenntartani, ha "gazdaságilag semlegesen kezeljük a nemzetközi kapcsolatainkat". Ennek érdekében a Kelettel és Nyugattal is kereskedünk, mert ez előnyös Magyarország és az itt élők számára - mondta.
A kormány ezért kérdezi meg a témában az emberek véleményét, eddig már több kilencszázezren küldték vissza a nemzeti konzultáció kérdőívét - hangsúlyozta.
Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a konzultáció már online is kitölthető, és arra kért mindenkit, hogy a hátralévő, december 20-ig tartó időszakban éljen a lehetőséggel, mondja el a véleményét. A kormány számos olyan intézkedést tervez a jövő évre, amely segíti a magyarokat, ilyen például a bérek emelése, a lakhatás fejlesztése, a kis- és középvállalkozások segítése, a tizenharmadik havi nyugdíj megvédése, a családi adókedvezmények folytatása, további emelése - sorolta.
Hidvéghi Balázs a csütörtöki Mokkában is nyilatkozott!
A nemzeti konzultáció előzetes eredményeit még a végső összegzés, a parlamenti szavazás előtt közzé kívánja tenni a kabinet - emelte ki.
Hidvéghi Balázs szerint a korábbi konzultációk sora, az azok iránti állampolgári érdeklődés legitimálta, megerősítette a kormány szándékait, terveit.
A sajtótájékoztatót követő, a témában meghirdetett lakossági fórumon részt vett Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője és Kovács Péter, a XVI. kerület kormánypárti polgármestere is.
MTI

A kormány döntött a védett üzemanyagár fenntartásáról

Vérfürdőt rendezett az osztályteremben egy gimnáziumi késelő, ketten meghaltak

Öt választókerületben változhat a végeredmény, most számolják a szavazatokat

Magyar Péter: marad az üzemanyagoknál a védett ár az új kormány megalakulása után is

Orbán Viktor: a jobboldali közösség teljes megújítására van szükség

Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor

Lezárt állapotban találta a külképviseleti urnákat az NVB

Megérkeztek a külképviseleti urnák, megkezdődhet a szavazatok szétválogatása

Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal egyeztetett a köztársasági elnök

Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat