
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Gratulálok! Hadházy Ákos toronymagasan megnyerte a politikai bohócbajnokság ez évi csörgősipkája díját. A szellemi színvonal a közelmúltban sem volt túl magas a magyar baloldali politikusok körében, azonban a hazai hisztériakeltés bajnoka most önmagán is túltett
– kezdte videójában Hidvéghi Balázs.
Hozzátette, hogy az elmúlt napokat meghatározta Magyar Péter és a Magyar Hang szándékos hazudozása és álhírterjesztése. Így Hadházy Ákos jogosan érezhette, hogy az öt másodperc hírnév neki is jár.
A jövőnket alakító gazdasági kérdésekről szóló nemzeti konzultáció elégetése még a politikai bohóciskola eme eminens tanulójától is több mint amit a magyar emberek megszokhattak
– tette hozzá az államtitkár.
Majd azzal folytatta, hogy a láthatóan feltűnési viszketegségben szenvedő képviselő már kísérletet sem tesz arra, hogy a magyar emberek véleményét meghallgassa, vagy éppen választott tisztségétől fogva az ország jobbításán dolgozzon. Kiemelte, számára a magyar emberek véleménye pontosan annyit ér, amennyit ebben a videóban megmutat.
Képviselő úr, ez hangulatkeltésnek kevés, politikai performansznak pedig nagyon gyenge. De ne csüggedjen! Ha mégis inkább a nemzeti konzultáció kitöltése mellett dönt végül, akkor erre már online formában is lehetősége van. Javaslom, hogy éljen vele!
– hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.
A címlapfotó illusztráció (MTI)

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár