
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a NATO maradjon védelmi szövetség!
A kormánypártok kommunikációs igazgatója kifejtette, itt volt a COVID, most a háború, szankciók, infláció.
Járt ezekkel a háborúval és a szankciókkal, mindenki látta, aki bement a boltba, mindenki utálta is, mindannyian utáltuk is. Előtte egy jó pályán volt a gazdaságunk, évről évre mindig volt béremelkedés, és nemcsak béremelkedés, hanem reálbér-emelkedés is. Nagyobb volt a béremelkedés, mint az infláció, de itt az elmúlt évben az infláció felzabált egy csomó mindent. Leginkább forrásokat. Ezért mondjuk azt, hogy egyrészt a családi adókedvezmény megduplázása is fontos, másrészt a béremelés. Reális az a cél, hogy néhány éven a minimálbér 400 ezer forint lesz, az átlagbér pedig egymillió forint Magyarországon. Ez teljesen reális, és ez meg is fog történni
– szögezte le Menczer Tamás.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a NATO maradjon védelmi szövetség!

Magyar Péter beismerte, hogy olyan buliban járt, ahol a résztvevők drogot fogyasztottak

Menczer: Kapitány István és Bujdosó Andrea százmilliókat keresne, miközben a magyarok fizetnék meg az árát

Budai Gyula: Komoly bűnügyben lehet érintett a Tisza Párt alelnöke, Radnai Márk

Édes támogatás: a kormány a cukrászdákra is kiterjeszti az 5+1 pontból álló vendéglátóipari akciótervet

Dömötör: Brüsszel felülírná a szabályokat, ha nem sikerül "simulékony kormányt" intézni Magyarországon

Bóka János: töltsük ki a Nemzeti Petíciót!

Orbán Viktor az EU-csúcson: Nem hagyjuk magunkat fenyegetni, béke kell és alacsonyabb energiaárak

Gulyás: a Magyarországot érő ukrán fenyegetések új szakaszba léptek, a nemzeti petíció egy válaszlehetőség a fenyegetésekre

Magyar Péter megtalálta az állatkert eltűnt kacsáit

Orbán Balázs megmutatta, miért viszi csődbe Európát Ukrajna háborús támogatása

Egy győri anyuka üzent a választóknak - videóval