2025. november 14. péntek, Aliz
7°C Budapest

Ilyen nincs – Nőjogi konferenciát szervez Magyar Péter és pártja

Igen, jól látja a kedves olvasó.
Tenyek.hu
2024. november 06., szerda 15:22
Vágólapra másolva!

„Örömmel jelentem be, hogy a Tisza fővárosi frakciója hamarosan konferenciát tart a nőjogi szervezetekkel a hölgyek közéleti szerepvállalása, valamint védelme és segítése kapcsán” – jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter, aki a szépen megfogalmazott, nőkhöz intézett beszédében arról is értekezett, igencsak hálás, hogy a Tisza Pártban rengeteg tehetséges, hazaszerető hölggyel dolgozhat együtt egy igazságos és élhető Magyarország megteremtéséért.

Magyar Péter, akiről az elmúlt hónapokban kiderült, hogy miképp bántalmazta volt feleségét és barátnőjét, nem fukarkodott ezúttal sem a gesztusokkal, és azt írta:

A mobiltelefonokat Dunába dobáló és fiatal lányokkal bulizó politikus megjegyzi, hogy a Tisza Párt európai parlamenti delegációjában a három férfi kolléga mellett négy hölgy is helyet kapott, és a fővárosi frakciójában is kiegyenlített a nemek aránya.

Magyar Péter azt is közölte: a Tisza Pártnál abban hisznek, hogy a nők részvétele a közéletben elengedhetetlen egy boldogabb ország felépítéséhez.

Ez valami rossz vicc?

A nőjogi konferencia hírére Szentkirályi Alexandra is felkapta a fejét, aki a közösségi oldalán fejezte ki aggályait Magyar Péter legújabb törekvéseivel kapcsolatban.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője bejegyzésében felidézte, hogyan bántalmazta saját feleségét, volt barátnőjét a Tisza Párt elnöke.

„Érzelmileg terrorizáltad, bántalmaztad, fizikailag is fenyegetted őket. A volt feleségedet terhesen az ajtónak lökted, könyveket és nadrágszíjat vágtál hozzá, kihasználtad, felvetted, lehallgattad, zsaroltad, elárultad”
– írta, hozzátéve, hogy Magyar a női munkatársaival sem kivételezett, kollégáit is rendszeresen sértegette.

„A női munkatársaidat is annyira becsülöd, hogy agyhalottnak és még ki tudja, hogy minősítgeted őket. Az, aki a saját feleségét és családját simán elárulja, az a hazáját is” – összegzett Szentkirályi Alexandra.

Címlapfotó: Origo/Csudai Sándor Forrás: Magyar Nemzet

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk