
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Gulyás Gergely szerint a három frakcióvezető által aláírt megállapodással összhangban áll az új Európai Bizottság programja is, amelynek legfontosabb pontjai kockázatosak Európa egészére nézve, és veszélyesek Magyarországra is. Ennek része a migrációs paktum végrehajtása és végrehajtatása, ami továbbra sem teszi kizárólagossá a határokon kívül történő menekültügyi eljárások lefolytatását, amely „az egyedül lehetséges megelőzése a migráció további folytatásának, sőt még inkább tömegessé válásának”.
A miniszter jelezte: szintén a megállapodás része Ukrajna és a háború rendületlen támogatása, amelyet ellentétesnek tart az európai választók akaratával és azokkal a változásokkal, amelyek az Egyesült Államokban következnek be jövő januárban. Hozzátette, elítélik azt is, hogy politikai szimpátia alapján uniós pénzeket lehessen visszatartani.

Újabb hat hónappal meghosszabbítják a lakossági kamatstopot
Újabb hat hónappal meghosszabbítják a magánszemélyekre vonatkozó lakossági kamatstopot – jelentette be.
Gulyás Gergely kiemelte, az intézkedés biztosítja, hogy a családok kamatterhei ne növekedjenek. Ha ez nem lenne, a családoknak több száz milliárd forintot kellett volna kifizetniük, de így a bankszektor vállalja ennek a költségeit – jegyezte meg.
Hozzátette, a kormány úgy gondolja, hogy a jelenlegi kamathelyzetben még nem indokolt ennek az intézkedésnek az eltörlése.
A jövő évi költségvetés az új gazdaságpolitika költségvetése
A jövő évi költségvetés az új gazdaságpolitika költségvetése - emelte ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Varga Mihály pénzügyminisztert idézve.
Gulyás Gergely közölte, a költségvetés fontos része a béremelési ciklus folytatása, a megfizethető lakhatás elősegítése, a kis- és középvállalkozások (kkv) megerősítését célzó Demján Sándor program, a családi adókedvezmény megduplázása, valamint a nyugdíjak emelése.

Gulyás : a háborús veszély nagyobb, mint valaha
Gulyás Gergely rámutatott, hogy bár az Egyesült Államokban január 20-tól új elnöki adminisztráció lép hivatalba, az addig hátralévő szűk két hónapban úgy tűnik, hogy a még hivatalban lévő demokrata adminisztráció, illetve az európai országok vezetésének egy része mindent megtesz annak érdekében, hogy a háború eszkalációjának veszélyét növelje.
Jelezte, hogy a védelmi tanács és a kormány is megtárgyalta a helyzetet, megerősítették a keleti határ légvédelmét a Kárpátalját ért támadások után. A kormány határozottan ellenzi azt, hogy e szűk két hónapban azzal nehezítik az új amerikai adminisztráció békére irányuló politikáját, hogy a fegyverszállítást fokozzák – közölte a miniszter.
MTI/Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár