
Tombolnak az ukránok, mert Szijjártó Péter leleplezte őket, hogy nem mondanak igazat a Barátság vezetékről
Mint a lap megírta: a magyar EP-képviselő elleni mentelmi eljárást Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte, miután a Tisza Párt elnökének júniusi „diszkóbotránya” után felmerült a lopás gyanúja. Magyar Péter mentelmi joga és személyes szabadsága ettől kezdve az Európai Parlament, azon belül is az Európai Néppárt kezében van.
Miután Orbán Viktor miniszterelnök ismertette a soros magyar elnöksége (erről ITT olvashat), a néppárti Ursula von der Leyen kapott szó. Az Európai Bizottság elnöke – sokszor nem a szakpolitikai kérdésekre reagálva – éles politikai kritikákat fogalmazott meg Orbán Viktorral szemben, valamint bejelentette, hogy tovább kell folytatni Ukrajna katonai és pénzügyi támogatását. A Bizottság elnöke így fogalmazott:
Csak egy út van az igazságos béke érdekében Ukrajna és Európa számára, az hogy továbbra is támogatjuk Ukrajna ellenállását, katonai, pénzügyi és politikai támogatással.
Magyar Péter mindezt állva tapsolva fogadta.
Ismert, hogy Magyar Péter korábban még a mentelmi jog eltörléséért kampányolt, most azonban kitart a sajátja mellett, mondván, hogy csak akkor hajlandó lemondani róla, ha Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez.
Címlapfotó: YouTube

Tombolnak az ukránok, mert Szijjártó Péter leleplezte őket, hogy nem mondanak igazat a Barátság vezetékről

Orbán Viktor: az olajszállításokat haladéktalanul meg kell indítani!

Orbán Balázs: Meg kell védeni Magyarország energiaellátását, nem hajtunk fejet az ukrán zsarolás előtt

Itt a leleplezés: Ilyen közvélemény-kutatási csalásra a rendszerváltás óta nem volt példa

Gulyás Gergely Gödről: a szabályokat mindenkinek be kell tartani és mindenkivel be kell tartatni

Szijjártó Péter: az ukránok bevallották, hogy politikai okokból nem indítják újra a kőolajszállítást

Lázár János felszólítja Magyar Pétert: nyissák meg újra Zelenszkijjel a Barátság kőolajvezetéket!

Gulyás Gergely: ha Ukrajna tartósan zárva tartja a Barátság kőolajvezetéket, az brutális benzinár-drágulást hoz

További erősödés és rekordjavítás a lakosság gazdasági konjunktúraérzetében

Orbán Viktor: A nemzeti petícióval üzenjük meg Brüsszelnek, hogy nem fizetünk - Videó

Nagy leleplezést ígér Deák Dániel

Ukrán elemző szerint Zelenszkij zsarolása geopolitika